A divat mindig kéz a kézben ment a zenével együtt. A Teddy boy-oknak itt volt a rock´n´roll az 50-es években, mod-oké volt a soul és a R´n´B a 60-as évek elején, a hippiknek meg ott volt a psychedelika. A skinheadeknél sem volt ez másképp.

Az 1968/69-ben előrenyomuló jamaicai zene átváltott rocksteady-ről ugrálós reggae ritmusokra és annak idején pont ezt kezdte hallgatni egyre több angol külvárosokban lakó munkásosztályhoz tartozó fiatal. Ezt a zenét nem nyomták a kommersz rádiók, ami ennek a stílusnak kellő társadalomelles lázadó hangulatot adott, ráadásul könnyen is lehetett táncolni rá. Ez rengeteg új hallgatót húzott magával és azokat, akik úgy érezték, hogy közelebb állnak a kolonizált rokonaikhoz. Nem tartott sokáig és sokan ezekből a hallgatókból skinheadekké váltak és 1969 óta a skinhead szó lett a leggyakoribb a színtéren, az első hullámban a reggae lett a skinhead zenéje. Ugyanakkor ezeknek a reggae zenészeknek a fellépésein egyre nagyobb volt a rövidhajú fiataloknak a létszáma, és így elsősorban skinheadekről szóló dalszövegeket kezdtek el írni, hogy kellendőbbek legyenek a lemezeik. Ez azért nem nagyon működött, kivéve a "Skinhead Moonstomp"-ot a Symarip-től, amelyik a Trojan Recods-nál jött ki (az valójában a "Moon Hop" feldolgozása Derrick Morgan-tól). Mindenesetre azért pár reggae dal bejutott a top 40-be, de valószínűtlen, hogy az eladásukat a skinheadek növelték volna, ez járult hozzá, hogy a reggae nem tört fel az undergroundból az angol mainstreambe. Röviden a 69/70-es években az évzárókon, magánünnepeken, klubbokban főleg skinhead reggae - hangzású számokat lehetet hallani. De ezek a klubbok játszottak detroiti soul-t is Tamla Motown-tól, Stax-tól és hasonlóktól, és erre is úgy néztek, mint afféle skinhead zenére, ami valójában igaz is volt, mert a "rövidhajúak" ezt a soundot is kisajátították maguknak, főleg a csajok, akik a ruházatuk végett kevésbé ugrálós zenét kerestek és kultiváltan akartak táncolni, míg a férfiak főleg a moonstomp-ért voltak oda!

Rengeteg fiatal soul-beálítottságú zenekar hagyta magát befolyásolni, és ha sikert akartak aratni, felkellett venniük a skinhead stílust. 
De ez még véletlenül sem működött így . Az olyan együttesek mind az Ambrose Slade sosem voltak kommerszileg sikereresek. Lerövidítették a nevüket Slade-re és a glam rock klaszikusáivá váltak. No.1-ok voltak mindenféle toppokban a 70-es években, de az egész skinhead image-ük elszált ezzel együtt. Még ha úgy is veszik ma, hogy az egész 68-71-évekbeli skinhead kultusz a Dél-Anglia jutalma volt, a legtovább az Észak-Angliában tartott, közben a reggae hangzása is lelassult, több basszust használt és misztikussabb lett, úgy ahogy a Marley és hozzá hasonlóak adták elő. A kölykök az északon egy újabb stílust kerestek, amely megfelelt volna nekik. Sokan pont a Glam Rock-ot fogadták magukévá az olyan együttesekkel mint a Slade vagy a The Sweet. Rengeteget lehetett rá stompolni és a számok teli voltak tömeges refrénekkel. De az északon születni kezdett valami új, ami felkapta a fiatalokat. A Northern Soul. Az olyan klubbok mint a Blackpool Mecca, Torch v Stoke On Trent vagy a legismertebb Wigan Casino csalogatták a fiatalokat allnight party-kra és a skinheadek sem voltak kivételek ez alól. A 70.es évek közepével megváltozott a divat és vele együtt a skinheadek is. Suedehead-ekké váltak és smoothies-okká és a skinhead divat mindenhol megszűnt.

1976-ban a brit zenei színteret ellepte a punk. Az ordibálás, verekedések és az erőszak voltak a válasz az egyik legdepreszívebb időszakra az angol történelemben, amely annak idején a legsajnálatraméltóbb államnak volt számon tartva. Az ifjúság fel volt háborodva, az "anarchia" nem volt kívánatos az ország egyik sarkában sem, újabb és újabb együttesek születtek nap mint nap. A punk feléledt...

A skinhead stílus visszatért punk alapokkal. Mikor a Jimmy Pursey a Sham 69 azt üvöltötte hogy: "A skinheadek újra itt vannak!", megindult egy visszatarthatatlan lavina, és a skinheadek olyan punk zenekarokat kezdtek el hallgatni mint a Cock Sparrer, Skrewdriver,-szemlátomást befolyásolva a Sham 69 által-, és a többit. 1978-ban a zenei ipar által "elrabolt" punkot átnevezték Új Hullámnak. A feldühödött fiatalok saját zenekarokat kezdtek el alapítani, Cock Sparrer-t vagy az Angelic Upstarts-ot.

Ez a punk második hulláma, amely magához vonzott rengeteg skinheadet, és valahol a háttérben elkezdtek épülni az alapjai a punk keményebb arcának, az Oi!-nak. Azelőtt viszont 1979-ben megjelent a The Specials nevű zenekarnak, a Gangsters című singelje és így került a napvilágra a Two-Tone. Az egész ország megőrült ettől az egyszerű punk énekkel kevert jamaikai ritmusért, amely felidézte bennünk azokat az időket, amelyek ott voltak tíz évvel azelőtt. A halálos befolyás és a könnyen táncolható hangok voltak azok a tényezők amelyeket átvették a fiatal skinheadek és tömegesen kezdték el látogatni a The Specials, Madness és Bad Manners koncerteket. Ehhez persze az is hozzásegített hogy a Bad Manners és Madness tagjai közt voltak skinheadek. Persze még mielőtt a Specials el kezdett volna haladni felfelé,a Madness nagy kiadóknál kiadni és a Bad Manners újabb és újabb albumokat kiadni. Volt rengeteg együttes, akik ugyanazt nyomták, de általában mind "rövidéletűek" voltak, viszont sok skinhead rajongott értük, mind pl. a The Beat vagy a The Selecter. Ez a zene hasonló hullámokon ment mint a punk, így hát sokan, akik ezeket a 2tone koncerteket látogatták ugyanúgy jártak a punk koncertekre.

A 80-as években viszont az eredeti punk színtér eltűnik és segítőkézre szorul. Azt az egyik ismert újságíró nyújtja neki, akit Garry Bushell név allatt ismernek. Az eredmény egy kezdőzenekarok zenei válogatása mely az "Oi! The Album" címet viseli. Ez a válogatás megismertetett az olyan zenekarok mellet mint a Cockney Rejects, Cock Sparrer és az Angelic Upstarts, sok kezdő zenekart is, mint a 4-Skins, Exploited vagy a Peter And The Test Tube Babies. Ráadásul ez a közös válogatás vegyesen punk és skinhead zenekarokat mutatott be. Az egész sorozat négy darabja a Secret Records-nál jött ki és a másik kettő a Syndicate records-on. Viszont az egész Oi! mozgalom nem volt annyira problémamentes, amihez persze a médiák is hozzájárultak, akiket csak a politika érdekelte. És persze így az egész kommersz siker, ami illette volna őt, elmaradt, nehogy még nagyobb legyen a népszerűség. Főleg a raszizmusra és az ignorálásra lett vetve a hangsúly. De ez minden az angol sajtó és az establishment gyűlöletéből eredt.Néhány együttes mégis maradt.

A Skrewdriver 1982-ben kiadta a "White Power" - nevü EP-t és megmutatta mindenkinek, a faj melyik oldalán is állnak, ezzel sajnos több hasonló gondolkodású fitalt fogtak meg.

Az eredmény az volt, hogy egyre több skinhead követte az útjukat és a RAC megalapozta a területet országszerte. Ez természetesen nagy feloszlást jelentett, viszont sok skinhead körülnézett olyan bandák után is mint a Redskins, vagy hasonló rasszistaellenes punk bandákon mint az Angelic Upstarts, vagy a maradandó ska együttesek után. Magam is visszaemlékezek az 1983-as UB40 koncertjén lévő skinheadekre, ami azt jelenti hogy nemcsak skinhead zenekarok koncertjeit keresték fel annak idején.

Minden így folytatódott sok éven keresztül, a skinhead harcolt a skinhead ellen, főleg a fajmegkülönböztetés kérdésében, de különböző nézetek vagy az öltözködés végett is. A nem rasszista skiheadek az eredeti gyökerekhez húzzódtak, az "originális" cuccokat hordták, hallgatták a soul-t és a ska-t, amelyek az első hullámból ismerősek számunkra.

A 80-as években az egyes Oi! bandák mint a Condemned 84, Section 5, vagy a Close Shave, együtt pár bandával az első Oi! hullámból, mint a The Business megpróbálták összehozni a két oldalt, de minden hiába, egyik ellenséges csoport sem volt hajlandó a közös együtmüködéshez.

1982/83 közepette már a skinheadség nem volt annyira masszív és az eszme főleg azoktól függ, akik "a hit hordozói", politikai beálítottságot nem beszámítva.

A 80-as évek végén a ska újraszületésekor olyan zenekarokkal mind a Riffs, The Loafers, vagy a Hotknives elkezdik a skinheadek ezt a utat vallani. Viszont nem született valami óriási siker, így hát ez a "ska-revival" lassan megszűnik. De a színtér egyforma marad, még ha rengeteg új együttes is születik mind pl. a Dropkick Murphys vagy a Runnin´Riot, melyeket rengeteg skinhead követ. Itt van még pár ska zenekar is, akik a skinheadek közreműködésével számíthatnak kissebb-nagyobb sikerre, akiket még mindig a reggae és a northern soul érdekli. A másik oldalon viszont nagyon erős a jobboldali szárny is, de erről többet nem tudok, mivel nem nagyon érdekel.

Szóval akkor mit is hallgat a skinhead? Döntsétek el.