0. nap; szeptember 15. Készülődés

Több hónapos munka előzte meg a turnét, amit még az utolsó napokban is erősen szervezett a csapat (Colonia Records, Scampkid Promotion, Gagarin-Core). Sajnos még az indulást megelőző napon is akadt váratlan probléma, ami sürgős megoldásra várt. Na de nézzünk mindent szép sorjában.

Csütörtök délután már nagyjából minden az utazótáskákban volt. Egy halom ruha, tisztálkodó szer, gyógyszer, akkutöltő, fényképezőgép, kispárna és minden, ami az útra szükséges. A DB énekese, az I frontembere (aki az expedícióban a sofőr posztot töltötte be) és barátnője együtt indultak Veszprémbe, hogy a buszt átvegyék a csapatnak. Rengeteg alkalommal éltünk már a veszprémi buszkölcsönző szolgáltatásával, hiszen teljes mértékben meg voltunk vele elégedve. Nem sokat gondolkodtunk most sem, hogy kitől hozzunk buszt a nagy utazáshoz. Valamivel azonban el felejtettünk számolni. Előre lebeszéltük a típust, azt azonban elfelejtettük mondani, hogy hosszított verdára van szükségünk, ahogy eddig is. Sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy a megszokott hosszított busz nem elérhető jelenleg. Nincs mese, a rövid, de piros :-D buszt kellett vinnünk. A kölcsönzős tag látta rajtunk, ez nagy gondot jelent. Felajánlotta, hogy felszerel korán reggel egy tetőcsomagtartót. Az igazat megvallva ekkor még képtelenek voltunk erről dönteni, mert bíztunk abban, hogy beférünk az összes cókmókunkkal együtt a járgányba. Egyenlőre a tetőcsomagtartó felszerelésének kérdését nem vetettük el. Nem volt morfondírozásra idő, bepattantunk és irány Zugló. Felkapkodtuk a zenészeket és elindultunk a B próbaterme felé. Mire minden motyót bepakoltunk a buszba az idő már éjszakába nyúlt. Szép lassan kezdtük felismerni, hogy a busz valóban kicsi lesz.

Terveink szerint csütörtök éjjel Szombathelyen aludtunk volna, de megcsúsztunk az idővel, így Ajkán hajtottuk álomra fejünket az I énekesénél. Míg megérkeztünk hozzá azon tanakodtunk, hogyan férünk majd el a sok felszereléssel, sok táskával, hálózsákkal. Úgy döntöttünk a kérdésnek másnap friss aggyal futunk majd neki újra. Így legurítottunk még egy sört és lefeküdtünk aludni.

1. nap; szeptember 16. Krsko [Slo]

Késő délelőtt keltünk. Szokásos tisztálkodás, reggeli, kávé, aztán irány Szombathely. Útközben kitaláltuk a helyhiányra a megoldást: utánfutót fogunk szerezni. Sajnos ismerősnél nem jártunk szerencsével így kölcsönzés lehetősége maradt hátra. Miután befutottunk Szombathelyre rögtön a DB próbatermébe mentünk, ahol már várt minket a DB gitárosa. Felszerelést gyors bedobtuk a buszba, aztán elmentünk a DB énekesének a lakásához végleg összepakolni a buszt és rendbe szedni magunk. A fele csapat borotválkozott, kávézott, tett egy utolsó e-mail ellenőrzést, a másik fele pedig elment a busszal utánfutóért. Mivel a hangszerek és erősítők nagyon kényes dolgok, ezért nagy nehézséget okozott kezdetben, amíg megtaláltuk a tökéletes pakolási módot az úti-futiban. Ez az első két nap vett el sok időt, a hátralevő időben pedig teljesen rutinból pakoltunk már. Szóval több órát vesztettünk ezzel az utánfutó mizériával, de legalább nagyon komfortosan utazhattunk egész végig. Sőt a busz vonattá változott, mert az utánfutó majdnem akkora volt, mint maga a busz. Le a kalappal a pilótánk előtt, aki még sosem vezetett így és nem is okozott egyszer sem problémát neki az út során a plusz szerelvény. Még mielőtt elhagytuk a várost teletankoltuk a buszt és bevásároltunk a tescoban. A határátlépés előtt még felvettük a DB basszerosát és dobosát. Teljes volt a csapat.

Irány Szlovénia. A határátlépés az eddigi legegyszerűbb volt. Szinte szokatlanul kedves volt a határőr, sőt még útba is igazított minket, hogy kétségek nélkül haladjunk célunk, Krisko felé. Az utolsó km-ek igazán gyönyörű tájakon vezettek. Végig a Száva partján haladtunk egészen a kisvárosig. Megérkezésünkkor nagy örömujjongás tört ki. No persze nem azért, mintha valami nagy sztárok lennénk, hanem kb. fél 11kor futottunk be, és az elő zenekar már rég szerette volna belőni a hangtechnikát. Szóval kissé pironkodva magyaráztuk a srácoknak, hogy bocsi, de az utánfutó miatt volt ez az apróbb csúszás. A felszerelésünk pillanatok alatt bent volt a helyen, hála a helyi kölykök segítségének. A klub egy középiskolában kapott helyet, mint egyfajta kultúrház. Egy épületben volt a kollégium (ahol aludtunk is), pár osztályterem, egy net-café és egy koncertterem. Rajtunk kívül egy zenekar, a Growing Rats játszott. Pimaszul fiatal tagokból állt az old school hardcore-t játszó banda. Bennem leginkább a 7 seconds stílusa idéződött fel, miközben néztem a produkciót. Keményen kitettek magukért a színpadon és egy elég színvonalas műsort láthattunk. Aztán játszott a DB majd a B. Mindkét buli alatt volt egy kis pogó és a feldolgozások alkalmával be-beszálltak a srácok. A közönség úgy 80-100 embert tehetett ki. A hangosításra sem lehetett panasz. Minden úgy szólt, ahogy annak lennie kellett. A fellépéseink után, mindkét zenekart mikrofonvégre kapta pár sablonos kérdéssel két lelkes helyi ifi-tv műsorszerkesztő. A társaság külön-külön betámadta a kajás kondért, ami egyfajta rizottó akart lenni, de sajnos nagyon csínján bántak a fűszerrel, így eléggé ízetlen volt. Egy-egy egész borsa azért sikerült ráharapnunk evés közben. De mivel válogatni nem áll módunkban, azért mindenki evett egy keveset. A turnés napok alatt mellesleg nagyon szigorúan vizsgálta cooking class alakulatunk a kosztot minden egyes országban.

Az este folyamán eladtunk pár cd-t, pár kitűzőt. A buli végén a felszerelésünk bezárhattuk a backstage-be, hogy biztonságban legyen, míg mi az igazak álmát alusszuk. Majd a lelkiismeretes szervező fiú elmondta, mit hol találunk az éjszaka: a tusolót, kulcsokat, budit, kijáratot. Majd szép lassan nyugovóra tértünk. Mindnyájan kollégiumban aludtunk, kivéve az asztronautánkat, aki ragaszkodott a buszban alváshoz biztonsági okok miatt. Ezt természetesen felváltva szerettük volna megoldani a turné alatt, ami sikerült is kisebb nagyobb sikerrel.


2. nap; szeptember 17. Milano [Ita]

Időben ébredtünk. Kihasználva a kollégium adta lehetőségeket [igényes wc, melegvizes zuhany] mindenki kielégítette az alapvető szociális szükségleteit. A frissebbek és gyorsabbak városnézésre szánták magukat, egy rövid sétára a Száva partján. Még egy női focimeccset is szemügyre lehetett vételezni nem messze. A kezünkbe került egy helyi, pár oldalas kulturális magazin, amiben szép kis helyet kapott az esti koncertünk beharangozója. Abból szembesültünk, hogy ez egy „butnhrupn” parti volt. Ez némi fejtörésre és nevetésre késztette a csapatot. Ez alatt a többiek összeszedték, elvégezték alapvető reggeli tennivalóikat. Backstage-ről kipakoltunk, indulás előtt még egy kicsit neteztünk a helyen, majd elindultunk Talján földre.

Az úton elkapott minket egy kis zivatar, ami Milnóban is próbálta megkeseríteni kedvünket, persze sikertelenül. Rögtön a megérkezésünk után mindenki teljesen barátságos és segítőkész.A helyen már gyülekeztek a fiatalok. Foglaltházba érkeztünk és egy nagycsalád részévé váltunk egy napra. Mint egy kisebb hangyaboly, mindenki csinál valamit. Ki a hangosítást szerelte, ki a pult mögött szorgoskodott, van, aki a vendégek ételét készítette és van, aki a saját kisgyermekeit terelgette a foglaltház nagytermében. A koncertek hangosítása itt is kielégítő volt, a színpadon épphogy elfértek a bandák, ami a kb. 200 látogatót elbíró terem távoli sarkában volt elhelyezve. Nem okozott sok meglepetést a helyszín látványa, hiszen ha láttál már egy foglaltházat, akkor már majdnem tudod, milyen az összes. Miután felmértük nagyjából a terepet, a házigazdánk, egy helyi skinhead, felkísért minket az emeletre a kajás kondérhoz. Közben váltottunk pár szót erről-arról. Kérdésünkre, hogy mennyire van biztonságban az Orso jövője, a mai squat bezárások tekintetéből, azt felelte: sajnos hamarosan elveszik tőlük. „És mi lesz azután?” – kérdeztük. Ironikus mosollyal az arcán, az ablak felé mutatott és így szólt: „Néz már körbe ember, még házat sem kell foglalnunk, az egész negyed a miénk.” És valóban, az egész környék tele volt négy emeletes házakkal, amiknek bejárata felett egy-egy piros lobogó állt. A lakásokban nem csak punkok és skinek laktak, hanem mindenféle szegény ember.

Míg megettük a fenséges fekete olívabogyós tésztánk az első emeleten, addig a színpad koncertre készen állt és melegíteni kezdett az első zenekar a Trade Unions. Közép-olaszországból érkezett huszonévesekből álló oi hardcore csapat. Hatalmas bulit csaptak. Zenéjük ereje talán az egyszerűségében mutatkozott. Igazi oi! hardcore energia bomba. Vagy negyvenen pogóztak. Közben egy pit bull is be-beszállt a táncba, teljesen játéknak fogva fel azt. A másik helyi erő a hazánkban is játszott S-Contro volt, akikre még többen táncoltak és teli torokból üvöltötték a szövegeket. Steo nagyon profi frontember, amit ismét bebizonyított. Tisztességesen szét lett szedve a tánctér mire a magyaroké lett a színpad. Mivel nem számítottunk valami ismert bandáknak ott, a tánc alább hagyott a fellépésünk alatt és a közönség is megfogyatkozott, de azért így is sokan nézték végig a fellépésünket és a feldolgozások éneklésében pár arc be is segített. B-ék kisebb nézeteltérésbe keveredtek a koncert elején, de a probléma hamar megoldódott hála a jó csapatszellemnek. DB-ék pedig egy lapáttal rátettek még az előző napi koncerthez képest, és így is tettek a turné végéig. Igaz a zúzda elmaradt, de elégedettek voltunk mindnyájan. Legfőképpen az egész hely és emberek által sugallt atmoszféra miatt éreztük magunk kellemesen..

Koncertek után maradt még idő kicsit sörözni. Sokat beszélgettünk helyi arcokkal. A Woptime dobosa még mindig el volt ájulva a Liberal Youthtól, akikkel pesten léptek fel. A sok csevegés után bezárták a foglaltházat és a kapu előtt gyülekezett egy maroknyi punk és skin, hogy együtt induljunk a szálásunk felé, ami szintén egy foglalt épület volt 10 percnyi járásra. Ebből később vagy 20 perc lett. Az Orso előtt fél órát kellett sajnos még várnunk, miközben zuhogott az eső. Páran meg is fáztak emiatt. Pilótánkat 2 nap múlva kissé ki is ütötte a láz sajnos. Mire sikerült összegyűlni mindenkinek, elindultunk a szállásra, ami egy edzőterem volt. Cipő levétele kötelező. Az edzőterem egyfajta anyagi forrás is a helyi közösségnek, ugyanakkor szabadidő eltöltésre is szolgál, ahogy elnéztem este a bicepszek méreteit. Mindenki keresett magának egy sarkot, egy kényelmes helyet az alváshoz és szép lassan elcsendesedtünk.

3. nap; szeptember 18. Torinó [Ita]

Ébresztő nélkül keltünk. Vagy a seggrakéták zajára? Már nem is emlékszem. Nem kellett sietnünk, hiszen a következő állomás Torinóban volt, ami alig több egy órányi autókázásra volt Milánótól. Így bőven maradt időnk megnézni a belvárost. Szóval kelés után, kihasználva a hely adta lehetőségeket, mindenki nyomott 100at a különféle padokon. Torna után egy egészséges cigarettára gyújtott a bagós szekció, aztán elindultunk vissza a squatba, ahol a buszt hagytuk. Ott összekaptuk magunk percek alatt és elindultunk a helyi kölykökkel a központba. Megnéztük a gyönyörű dómot és környékét. Sajnos a dóm bejárat felöli oldala frankón el volt takarva egy nagy álványzattal, mivel ép felújították. Elég nagy balszerencse. De többen közülünk már jártak erre, meg biztos fognak is még, szóval nem keseredtünk el. Így is szemet gyönyörködtető látványban volt részünk. Leszámítva a rengeteg böllért, akik terroristákra szomjaztak. Egy közeli kávézóban ittunk egy életmentő eszpresszót, aztán visszamentünk az Orsoba, hogy onnan az aznap esti állomásunk felé vegyük utunk.

Hamar beértünk Torinóba. Küldtünk egy sms-t Johnnynak, az aznap esti szervezőnek és már 10 perc múlva ott is termett értünk a belvárosba. Míg odaért, mi kilencen nyomtunk egy kemény pogót durva zenére. Aztán a rendőrség is felfigyelt ránk. De mivel se olaszul, se franciául nem beszéltünk, legyintettek egyet és elmentek. A klub a belvárosban volt a neve Sound Factory.

A buli szarul indult. Ugyanis mindnyájan kivétel nélkül kutyaszarba léptünk a klub előtt. Volt pár becsületes adag belőle. Mikor kezdtek gyülekezni az arcok a bejárat előtt, mi már csak azon röhögtünk, hogy mindenki a levegőben szaglászik, meg a talpát nézegeti. Vicces látványt nyújtott. Felpakoltuk a cuccunk az első emeletre, a koncert helyszínére. Kényelmesen összeállítottuk a színpadot. Közben megettük az összes paradicsomos tésztát. Talán a végére ők is rájöttek, hogy nekünk nagy bendőnk van, és egy laza tál nem elégíti farkas étvágyunk.

Az est folyamán egy helyi csapattal a Standing Stronggal osztottuk meg a színpadot. Bufurc, döngölős, bunkó hardcore. Egy szám erejére a Youngang basszusgitárosának a felesége is beszállt énekelni. Ez már kicsit feldobta a színpadképet. Mert amúgy az énekesnek nem volt valami megnyerő mozgása. Amolyan középszintű hc koncertet láthattunk. Igaz a zene tele volt ritmusváltással, néhol dzsi-dzsi, néhol dallam, de így sem nyert meg minket igazán. Azt hiszem, nem kell messzire mennem itthon, hogy egy sokkal jobb hc bulit láthassak. Az esti hangversenyt, amúgy a B nyitotta. Teljesen profin szóltak, és a megjelent 30 ember tisztességesen végig is nézte a bulit. A DB bulijára ez azonban már nem mondható el. Talán a vasárnap miatt fogytak el az emberek. Ezért lett volna jobb, ha a helyi banda játszik utoljára. Na de mindegy. A koncertek után lassan összepakoltunk és nekiláttunk sörözni. A helyi vérebbel Pákítóval is összehaverkodtunk, aki teljesen kicsavart pózokban aludt a fotelban a koncertek alatt.

Míg a csapat fele mulatott a másik összepakolt, és megszervezte, ki hol alszik majd. Ez három különböző helyen történt. A szállásadóink Steo, Kalle és Johnny voltak. Az állatok, akikkel aludtunk pedig: Bartolo, Punky, és Petra. Mind a 3 vérszomjas fenevad. A felkelést szigorúan koránra időzítettük, hiszen a srácoknak dolgozni kellett másnap, no meg várt ránk 1100km utazás Franciaországon keresztül, aminek végén egy kényelmes szállás várt ránk német barátainknál.

4. nap; szeptember 19. Utazás Franciaországon át, szállás Schwäbisch Gmündben [Ger]

A három részre szakadt csapatunk időben ébredt reggel. Mindenki olyan gyorsan szedte magát össze, amennyire a helyzet és a biológiai szükségletek engedték. Mivel eme utóbbit sokszor nem lehet becsapni, ezért nem is volt értelme siettetni a dolgokat. A skinhead vonat összeszedte az arcokat Torinóban, majd nekivágtunk a francia Alpoknak. Miközben keresztül haladtunk a hegyvidéken, teljesen sokkolt minket a csodaszép látvány. A hegyek tetejét alig-alig láttuk, Mindegyik szinte a felhőkbe burkolózott. A hegyek olyanok voltak, mint pár hatalmas brokkoli. A levegő istenien tiszta, szinte harapni lehetett. Nem győztünk egymásnak balra meg jobbra mutatni, mikor valami igazán gyönyörű részre értünk. Egyetlen lehangoló volt csupán, hogy a benzinkutak nagyon drágák voltak és nem lehetett vásárolni semmi sört. Ja és egy másik dolog, hogy az utópálya díj egy vagyon. Erre fel is készültünk, mégis az állunk esett le egy-egy autópálya kapunál.

A szállásunk Stuttgart közelében volt Schwäbisch Gmündben, ahol pár jó barát várt minket. Márciusban már játszott itt a DB a híres Linx-szel, így a csapat felének már nem volt ismeretlen a környék és a fiatalok centruma sem. Sajnos éjszaka kettőkor érkeztünk csak meg. Már nem is emlékszem pontosan, hogy hol vesztettünk időt. Az biztos, hogy Torinóban elég sokáig tartott, míg kikerültünk a városból, majd az utánfutós busznak is nagy kiképzés volt a hegyvidék. Szóval nem volt véletlen a késés. Persze a helyi skin srácok, Maier és Felix önzetlenül jöttek ki éjszaka, hogy kinyissák nekünk az Esperanza nevű ifi klubbot, ahol aludtunk hétfő éjjel. Szívélyesen fogadtak és nagyon segítőkészek voltak. Másnap őket is várta a hétköznapok kötelessége, de nem sokat pihenhettek miattunk. Alvóhelyeink fotelek, díványok voltak és pár szétnyitható ágy. Bőven megfelelt hogy fáradalmaink kipihenjük. Sőt az ellátás mellé járt még egy hűtőnyi sör is. Beszélgettünk még 1-2 órát, a B másodgitárosa vagy 1 órás hosszú röhögő görcsöt kapott, ami valószínűleg a fáradtságnak volt betudható. Igaz, a végén már tanácsoltuk neki, hogy keresse fel kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.

5. nap; szeptember 20. Wesel [Ger]

Reggel szokásos módon indult. A barátságos környezetnek köszönhetően egy kicsit csúsztunk is a tervezett indulással. 500km állt előttünk. Az apró csúszás miatt nem aggódtunk, mert a sofőrünk hihetetlen profi és megbízható volt, valamint a társaság egyre kevésbé igényelte a megállásokat útközben. Szóval nem estünk kétségbe. Indulás után még egy valutaváltást is be szerettünk volna tervezni a DB basszerosának, de sajna a kiszemelt bankunknak nem állt módjában a megaerős forintot „ajróra” váltani. Ezek után meg sem álltunk. Azaz csak szerettünk volna meg nem állni. Tudni illik olyan hatalmas forgalmi dugóba keveredtünk a stuttgarti autópályán, hogy vagy 2 és fél órába telt mire kikerültünk onnan, majd valahol Frankfurt környékén újra bedugultunk. Ez hatalmas idegeskedést okozott, mert a koncertet pontban nyolckor kellett volna kezdenünk, de mi akkor még javában az autópályán jöttünk. 11 óra tájékán Daniel a szervező, már nagyon félt, hogy le kell mondani ezt a bulit. Kitaláltuk azt, ha odaérünk nem sokára, akkor mindenki játszik 20-20 percet. De sajnos eltévesztettük a kijáratot a pályán és szomorúan kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy ma már nem lesz buli. Igazán sajnáljuk, mert egyrészt Daniel egy nagyon jó barátunk, aki sokáig Budapesten élt, másrészt igazán lelkiismeretesen megszervezte ezt az állomást. A keddi nap ellenére vagy 30 punkrocker tette tiszteletét a klubban, akik aztán a mi kajánkkal engesztelték ki magukat.

Szóval eltévedtünk és félreálltunk. Gyorsan egyeztettünk Danilellel telefonon, hogy Oberhausenben találkozunk vele, ahol ő lakik, és ahol mi is meghúzzuk magunkat a következő reggelig. Azt még hadd említsem meg, hogy a Daniel a B bőgőséhez áll a legközelebb így végig, szinte folyamatosan vele volt telefonkapcsolatban. Szerintem, ha megkapja a telefonszámláját fejre fog állni. Nagyon magas árakért lehet csak használni a mobilt külföldön. Megérkezéskor nem győztünk sajnálkozni az elmaradt koncert miatt. Főleg, mert Danielnek így is ki kellett fizetnie a hangosítás költségeit, még akkor is, ha nem is volt buli.

Megérkezés után biztonságos helyre tettük az utánfutót és a buszt, ahogy azt minden éjszaka. Kicsit szomorú hangulatban ültünk le Daniel lakásában. Házigazdánk étellel, itallal kínált minket és halk zene mellett dumáltunk aznap éjszaka is. Daniel bátyja amúgy a Grindolls nevű banda gitárosa. Az aktív társaság szépen lassan fogyatkozott. El-elment egy rocker a hálózsákjával egy csöndes sarkot keresni, hogy pihenhessen. Előtte azonban letisztáztuk, hogy szigorúan időben kelünk, mert szeretnénk átkukkantani Amsterdamba, hiszen szinte köpésre volt tőlünk. No meg hogy időben érjünk Mönchengladbachba a holnapi állomásra.

6. nap; szeptember 21. Mönchengladbach [Ger]

Sikerült időben kelni. Ismét kiadós reggelit kapott a csapat. A holland kirándulás ötletét elvetettük az anyagi helyzetünkre való tekintettel, valamint azért, mert egyáltalán nem akartunk kapkodni, hiszen illet időben érkezni a klubba, valamint a színpadot nyugodtan szerettük volna felépíteni. Így a délelőtt kényelmes tisztálkodással, és relaxálással telt el. Néztünk pár DIY punk videó klipet, közben pedig a B dobosa nyírt egy rock n roll frizurát a DB gitárosának. Mind a munkafolyamatnak, mind az eredményének nagy sikere volt. A nagy felfordulást, amit csináltunk, próbáltuk enyhíteni egy kis söpréssel, mosogatással, takarítással.

Az aznapi távolság, amit meg kellett tennünk a célunkig, nem volt sok. Ráadásul Daniel is velünk tartott. Duisburgban beiktattunk egy megállót, ami tulajdonképpen alig pár percre volt a szállástól. Daniel elmondása szerint itt több nagyváros annyira „felfejlődött”, hogy ezek szinte teljesen összenőttek, és egynek vélheti az arra látogató. Térképünk is valami ilyesmi zsúfoltságról árulkodott. Eltévedni is könnyű. Szóval Daniel ötlete folytán megálltunk egy rég nem üzemelő duisburgi vasgyár előtt. Több éve már üresen áll és szabadidőközpontként funkcionál. Kicsit ironikus látvány volt végighaladni a rideg és hatalmas gyár elemek valamint az azt körbenövő zöldellő növényzet között. Azt vettem észre, hogy az embereknek tetszik. Van itt mozi, kávézó és a gyár legtetejére vezető vaslépcső legyőzése után egy kilátóra leltünk. Persze utunk közben mindenhol szerelmes firkák a vaslábakon, üzenetek, graffittik. Ruhr vidéken nem ez az egyetlen ilyen sorsra jutott gyár. Rengeteget zártak be az elmúlt pár évtizedben, hiszen a munkaerő olcsóbban teremti elő ugyanazt keleten, vagy pedig egyszerűen behozzák a szükséges fém elemeket Ázsiából. Gondolom a nyersanyag is megfogyatkozhatott. Ki tudja. Nagyon mélyen nem ástuk magunkat a témába. Miután Daniel sokat mesélt a magas munkanélküliségről, a gyár történetéről visszapattantunk a buszba és meg sem álltunk Mönchengladbachig.

A városba érve a centrum felé kellett vennünk az irányt, ahol egy sétálóutca sarkán egy nagydarab skinhead várt ránk Harley Davidson-on. A hátralevő pár méteren már ő mutatta az irányt, nehogy utat tévesszünk. Ő volt Markus, valamint már ott várt ránk Mathias is, a barátja. Tulajdonképpen ezt a bulit ők hozták nekünk össze. Ja, és egy pit bull és egy Staffordshire is ott szunyókált a küszöbön. Annak a punk boltnak a küszöbén, ami Nightmare névre volt keresztelve. Ez Markus 3 szintes agglegény lakásának az alsó szintjén helyezkedett el. Tele ábrás pólókkal, splittekkel, Shermanek-kel, Perryk-kel, jelvényekkel, zászlókkal. Találtunk egy Unite & Win fanzine-t is. Szerintem három egész nap nem lett volna elég arra, hogy végignézzünk mindent a boltban. Legközelebb, ha arra járunk, akkor tuti spórolunk egy kis pénzt, hogy pár dolgot megvehessünk.

A koncertnek három házzal arrébb Nico bárja adott helyett. Az egyik leghangulatosabb hely a turné során. Amolyan kicsi, de dögös pub, jó fej csapossal és barátságos punk és skin arcokkal. A pub este hatkor nyitott. Mivel korán megérkeztünk elmentünk a hangosításért a buszunkkal. Másnap vissza is vittük azt a helyi hangszerboltba, ahol a tulaj nem is kért olyan sokat a hangtechnikáért.

Miután kinyitott a hely, szépen nyugodtan összeraktuk a színpadot. A helyi szervező skinek által a legfontosabb mindenekelőtt az antirasszista zászló kirakása volt. Helyi S.H.A.R.P. és Cable Street Beat csoportok működésének a gyümölcse az underground élet színe java erre felé.  Mire az emberek megérkeztek, addigra kész volt minden. Az est folyamán olyan 30-40 ember lehetett jelen, ami a szerdai naphoz képest nem is olyan rossz. Mielőtt elkezdődött volna a DB koncertje, kaptunk nagyon finom vacsorát, amit Tina készített. A többség szerint az eddigi legfinomabb volt. Sült krumpli tejfölös, sajtos öntettel. Burkolás után kezdődhetett a buli.

A turné addigi leghangulatosabb bulija volt. A DB és a B is nagy bulit csapott. Az emberek mosolyából azt lehetett levenni, hogy élvezik. Igaz táncolni csak pár ember szállt be, de mindenki közel jött a játszó zenekarokhoz. A feldolgozásokat velünk énekelték. A DB annyira sikeres volt, hogy ráadásnak elnyomtunk két Iszonyat dalt, természetesen a sofőrünk segítségével. A B koncertje után, pedig egy spontán project banda alakult ki, a két zenekarból vegyesen. A hatalmas hangulat okán elnyomtunk pár sláger dalt. Majd nem sokára csatlakozott a kórushoz Tina, majd teljes mértékben átvette az ének posztot. Bebizonyította, hogy nem csak isteni szakács, de egy nagyon jó énekes is. Ő tulajdonképpen egy helyi oi! banda énekesnője. Rögtön előkerült Ben is, a gitárosuk és a magyarokkal közösen toltak pár saját dalt. Hatalmas mulatság volt. Olyan nagy volt a vidámság, hogy az egésznek csak Nico a kocsmáros vethetett véget, mikor ki kellett mondania a végső „állj”-t. Tekintettel kellett lenni a környező lakókra… Addigra mondjuk teljesen ki is purcantunk. Az est hátralevő részében söröztünk, beszélgettünk a helyi emberekkel. Mindenki nagyon kedves és közvetlen volt. Talán sikerül majd egyszer elhozni hozzánk ezt a frankó kis német oi! Bandát, amelyikben Ben és Tina zenél. Az éjszaka folyamán a DB dobosa véghezvitte az aznap üzletét, elcserélte Böiler pólóját egy Nazihunter pólóra. Mindkettőjükön jobban ált az új szerzemény, mint a régi. Hehe! Aztán Daniellel beszélgettünk a tegnapról. Sajnáltuk, hogy a Weseli bulit lekéstük. Így buli nélkül potyára kellett neki kifizetni a hangosítást. Fájdalmát enyhítettük azzal, hogy a fele összeget kifizettük neki. Elfogadni nem akarta, de ragaszkodtunk hozzá.

Hamarosan összepakoltuk az alváshoz szükséges holmiink és elmentünk aludni. Ki a buszba, ki pedig Markus paradicsomába. A buszban alvók, még visszalopóztak Nico bárjába, ahol még kaptak pár ingyen sört. De a lakásban szunyálók sem szenvedtek sörhiányban…hehehe! Valamint kutyahiányban sem. Blade, a stafford eb, rosszabb volt, mint egy macska. Hízelgett és dörgölőzött, ha gazdi kikerült a látókörükből, akkor már rögtön nem bírtak megülni. Lassan mindenki nyugovóra tért. Ki itt, ki ott megpróbálta kényelemben kipihenni az aznapi fáradalmakat.

7. nap; szeptember 22. Landau [Ger]

Ébredés így a turné második felében már egyre nehezebb volt. A buszban alvóknak azért, mert alkalmi fekhelyük egy építkezés mellett volt, amit vesztükre csak reggel észleltek, hála a kopácsolásnak. A lakásba alvóknak meg nehéz volt a kényelmes fekhelyektől elszakadni. De nincs az a jó kávé, ami nem dobná egybe a csapatot fél óra alatt. Tusolás, szarás, pakolás, páran még vásároltak pár felvarrót. A B dobosa befektetett egy Nazihunter-es koncert trikóba, aztán ugrás be a buszba. Elbúcsúztunk a házigazdáktól, kutyáktól. Irány a következő állomás, Landau.

Apróbb adminisztrációs hiba folytán kevesebb menetidőt kalkuláltunk a kelleténél. Hiszen pilótánk nem arra a Landaura számolt, ami valójában a rock helyszíne volt, hanem egy másikat Tudniillik több is fellelhető némethonban. Ez azonban cseppet sem okozott gondot. Gyors ránéztünk a térképre és kalkuláltunk egy újabb menetidőt, ami teljesen rendben volt. Ügyesen összekapta magát a csipetcsapat. No meg olyannyira megedződtünk, hogy menetközben szinte alig-alig kellett megállnunk. A sofőr meg maga volt a profizmus. Jóval egy órával érkeztünk meg a Fatal klubba, mielőtt az megnyitotta volna kapuit. Au Ojjektumra könnyen rátaláltunk hála a profi ridernek. Általában pontos leírásokat kaptunk mindenhova.

A klub egy egyetem hatalmas területén feküdt, zöldövezetben. Ez volt egyben az egyetemi kocsma is. Az út másik oldalán egy állatkert kerítése volt. Láttunk is pár vadat a kerítésen át. A magunk fajta vad embereket meg a pontosan érkező Jan, a promotőr terelte be a klubba. Miközben „betöltöttük” a hangszereinket, erősítőinket a terembe, ő közben előkészítette az ételt, ami jó másfél órára lekötött minket. Egy marha csípős chilis bab volt mindenféle extra zöldséggel. Nagyon finom volt, de taknyunk, nyálunk egybefolyt. A másnap reggeli trónolás is kb. hasonló élményekkel fűszereződött. A chilis bab mellé mérhetetlen mennyiségű sört kaptunk, ami sosem apadt ki hajnalig. Egész éjszaka alatt minden ital ingyen volt. Vesztünkre. Hehehe!

A koncert fél kilenc felé kezdődött. 20-30 ember gyűlt össze, köztük schwäbisch gmündi barátaink. A hangosítás nem volt valami profi, de teljesen természetesnek mondható, egy ilyen kis klubban. Akár nálunk. Alapról szólt minden. Koncertügyileg nem mondhatni, hogy a legjobb este volt. De azért mégis sikerült rengeteg mindent eladnunk. Természetesen mr. asztronauta vezetésével két Iszonyat dalt kaptak az arcukba a helyi punkok.

Koncertek után ska/reggae zene szólt a hangosban, amire a táncos lábú magyarok birtokba vették a teret. A sörök pedig egyre csak fogytak és fogytak. Egyre jobb barátságba kerültünk a helyi fiatalokkal. Nagy dumálások mentek és hatalmas ökörködések. A B énekese tartott egy félórás mindentudás egyetemét, többen már maguk csapolták a sört, néhányan pár perces alvószünetet tartottak. Olly, a helyi vagány, pedig ezerrel keverte a lángoló koktélokat, aminek a vége az lett, hogy kigyulladt a fél bárpult…

8. nap; szeptember 23. Schwäbisch Gmünd [Ger]

Szemek nehezen nyíltak. Mikor már résnyire sikerült, a látvány még elég homályos volt. Kis moccanásoktól a test nagyon ellenállt. Minden mozdulat hatalmas energiát igényelt. Ajjajj, ez másnaposság. Egyetlen jó dolog talán, hogy felöltözni nem kellett. Létezik-e tényleg olyan kávé, ami most összekapja a bandát? Tettük fel páran magunkban a kérdést. Hehehe! Hát szóval nehezen indult a nap. De legalább már ébredés után lehetett kacarászni a tegnapi eseményeken. Vendéglátónk nagy érdeklődést mutatott a balos, kommunista és anarchista irodalom után. Erről árulkodott a könyvtárszerű lakása is, amiben olykor megpillanthattunk néhány gázosabb kötetet is. A vendéglátásban sem volt piti. Nagyon sok és változatos reggelit kaptunk. Házigazdánk nagyon kedves fiú volt.

Aznapi állomásunk nem volt messze, de korán indultunk útnak, mert aggódtunk a pénteki forgalom miatt. Másrészt elég nagy bulinak ígérkezett, ahova időben illett érkezni. Úgy is lett. Megérkezésünk után mindent kényelmesen tudtunk elvégezni. A cooking class pedig csak ámult a koszton. Míg készült a menü, addig sós és édes nyalánkságokkal csillapíthattuk morgó bendőnket. Majd mikor kész lett a meleg étel, önkiszolgáló módon pakolhattuk teli tányérjainkat. Pompás fűszerezés, szósz, főtt tészta, friss zöldségek, olíva [a gyenge pontunk.]… Maga a mennyország. A kávénak fahéjas íze volt, ami megkoronázott mindent. Aznap is szóba került a magyar és külföldi koncerteken a vendéglátás kontrasztja. A backstage helyiségben, a sörös hűtő mellett falatozva arra jutottunk, hogy ezt egy magyar átlag koncertszervező még mindig nem engedheti meg sajnos.

Míg gyülekezett a nép ebben a barátságos dél-német kisvárosban fekvő hangulatos kultúrházban, addig elvegyültünk és egyre több ismerőssel futottunk össze. Sue és Alan, akikkel már a Monte Paradison is együtt penészedtünk, Benji a magyarhonból kiszakadt helyi csibész, valamint néhány magyar csavargó, akiket fel is írattunk gyors a vendéglistára. Kellemes volt velük újra csacsogni. Beszereztünk pár zine-t, köztük az Alf Garnett nyomtatott formáját, ami egy 134 oldalas könyvecske. Megkésve érkezett az elő zenekar a Penetraitors, akik nagyon hangulatos bemelegítő koncertet nyomtak. Vegyes életkorú felállás, dallamos punkrock muzsika. A másik egy környékbeli all-star banda a United Forces. A tagok a Freiboiter, Werther Schlecte, Riot Brigade tagjaiból álltak. Csupán feldolgozásokat játszottak. A mozgalmas színpadkép ellenére egyhangúlag gondoltuk, hogy az első fellépő zenekar nagyságrendekkel jobb kiállással és zenével bírt. Sőt, a Penetraitors a turnén látott bandák közül talán a legjobb volt. A B és a DB becsülettel nyomta le a koncerteket, amik hihetetlen jól sikerültek. Amilyen eufórikus hangulatban voltunk egész délután az Esperanza birodalmában, annyira hatalmas energia szabadult fel bennünk a színpadon. A hangosítással a koncert első daláig még akadtak problémák, de hála a technikus fiú maximális segítőkézségnek, halálpontos érzékenységgel állította be azt utasításainkra. A koncertjeink mi is és a közönség is nagyon élveztük, ezért úgy tűnt, hamar véget is értek. De egyet se búsultunk. Fél perces átszereléssel a CSILLA már a színpadon volt. CSILLA, azaz CSIga és tiLLA markáns alapjain fekvő Derkov/Böiler project banda, aminek a turné folyamán adtunk életet. Kezdődtek a hatalmas feldolgozások a közönség örömére: Punk vallomás, Hol van már, Skinhead (Laurel Aitken), A massage to you rudy (Specials), Kis falumba ott születtem én, Blitzkrieg bop (Ramones)… Éreztük, hogy most igazán frankó bulit sikerült nyomnunk. Feledhetetlen éjszaka volt.

Aztán megkezdtük koncert utáni ámokfutásunk, aminek az lett a vége, hogy a banda egy részét megharapta egy helyi punk kutya, a DB basszerosát 4 helyen is, egy másik része benyomta a korai szunyát, mások házibuliba csatlakoztak, megint mások reggel 7ig beszélgettek a Maierral a szervezővel és még pár helyi arccal. Majd mindenki keresett egy fotelt, díványt aludni.

9. nap; szeptember 24. Prága [Cz]

Ahoz képest, hogy sokan reggel feküdtek le és tényleg a turné utolsó napja volt, egész pontosan kelt mindenki. A házon kívüliek is időben befutottak. Ellenben a pakolásnál már megtörni látszott az erő. Legalább a lassú meló közben a házi parti élmény beszámolójával vidultunk. Miután sofőr úr övtáskája is előkerült az izgatott keresgélés után, nekivágtunk Csehországnak. Már előre a szánkban éreztük a cseh sörök isteni ízét. A határ átlépése most is simán ment. Lehet csak azért könyörült meg rajtunk a határőr, mert látta a szétesett arcunk. Hiába keltünk és indultunk időben, azért a fáradtság nagyon kezdett eluralkodni rajtunk. Az extrémebbnél extrémebb alvási pozíciókat vettük fel, miközben szólt a Deák Bill és az Ossián az autóban, vagy éppen a Pretty Women filmzene kazetta. De volt úgy, hogy Komár Laci albuma adta meg az alaphangulatot.

Prága város határát átlépve a hangulat egyik pillanatról a másikra felélénkült és a csapat erősen kezdett gyúrni az estére. Kezdtünk sportot űzni például, hogy lefárasztunk embereket azzal, hogy szándékosan törve beszéljük az angolt. Nos a piros busz legénységének a fele próbálta bújni a térképeket és az utcatáblákat, mert mindig nehezen tájékozódunk Prágában. A másik fele pedig már gyúrt az esti Oi!-ozásra, amit alig bírtunk már kivárni. Miután kalézoltunk a városban egy jó háromnegyedórát, nagy nehezen sikerült megtalálnunk a Mátrix klubot. Szinte elsőként érkeztünk a tetthelyre. Felmértük a csarnokot. Nagyon úgy tűnt, hogy el fogunk benne veszni. Amolyan nagy zenekaros koncertteremnek látszott. Közbe befutottak Magyarországról barátaink, akik már régen eldöntötték, hogy csatlakoznak ehhez az utolsó turnéállomáshoz. Jó volt őket látni. Rögtön neki is kezdtünk a kölcsönös élménybeszámolóknak. Aztán befutott a C-4 is, a DB-ék régi barátai. Kölcsönösen szerveztek egymásnak koncerteket, így a többszöri személyes találkozások folytán hamar összemelegedett a társaság. Alkoholizálni már alig-alig volt többségünknek ereje, nem mintha hatott volna ránk bármi is ennyi nap után. Közben megérkezett a kaja is. Cooking Class szakosztály vélekedése szerint kissé hiányoztak belőle fűszerek, meg szószban gazdagabb lehetett volna. De utolsó nap úgy csaptunk le a kosztra, mint a csapdába csalt állatok. Kínjainkban, bajainkban azok a huligán gyerekek segítettek, akikkel már látásból ismertük egymást a múltkori buliról, no meg egyből pacsiztunk is egymással. Azért a társaság többsége elég távolságtartónak tűnt, meg kevésbé volt barátkozós. A szervezőt például nem is nagyon láttuk. Ami nagyon jó volt, hogy, legalább táncolt mindenki a koncertek után a szelektor bácsi zenéire. Ez jó pont. Frankó, ha a buli nem hal meg a koncertek után.

A C-4 srácok melegítették fel a partit a dáridó elején. A látogatók kisebb része vette a fáradtságot, hogy a színpad elé jöjjön. Az új gitárosuk, egy skinhead srác, nyers punk zenei témákkal erősítette az amúgy hardcore zenekart. Kicsit máshogy is szólt az egész, mint a múltkori magyar koncertjükön. De mindez a zenekar előnyére. Egy színpadi pörgéssel nagyobb energiát lehetne átadni a közönségnek. Elvégre a zenéjük a hc-hoz közelít, szóval le kell bontani a színpadot:-). Nincs kegyelem!

Majd következett a B és velük együtt a közönség is, akik a harmadik daltól, azaz a Zugló belongs to me-től megőrültek. A nagyobbacska tér ellenére a tömeg préselte az elöl állókat a színpadhoz. Az est folyamán kb. 150-en lehettek. De részeg megfigyelők ennek a dupláját is vélték felfedezni.

A fáradtság nem látszott a B-én a koncert közben, pedig mindnyájunkat szinte úgy kellett felcipelni a színpadra a kimerültségtől. Kisujjból nyomták le a bulit és leszámítva talán az ünnepélyes sörlocsolást, aminek áldozatul estek, végig élvezték a koncertet. Miután lejöttek a színpadról át is adták friss élményeiket odafent, ugyanis a hangosítás nagyon szuper volt. És ha jó a hangosítás, nincs az a buli, amit ne élveznénk, történjen bármi.

Így hát a DB átvette a stafétát. Fel a színpadra. Hangolás, sörök bekészítése, beállás és indult a disztroly. Mindenki olyan intenzitással pörgött a színpadon, hogy patakokba folyt az izzadtság testünkről. Rengetegen pogóztak és DB meglepetésére nem csak a Symarip és Cock Sparrer feldolgozásokra állt be a közönség énekelni, hanem például a Miért vársz-ra is. Ez azért már nem semmi! A koncertet nem engedték véget érni, így hát egy ráadás dal után villám gyorsan szerelt át a Csilla. Az all stars banda rögtön a L.A. skinheadével kezdett, amire megörültek a cseh rude boyok, és skinek. Feljöttek a színpadra táncolni, skankingolni és velünk együtt énekeltek. A DB énekesének a nyakába még egy foci sálat is akasztottak. Pár másodpercnyi tánc után ijedten vizsgálta, mit ábrázolhat a sál. Átfutott az agyán, hogy mi van, ha valami gázos üzenetet hordoz eme ruhadarab, amit nem volna jó lengetni. No meg mi van akkor, ha egy Szőnyei-féle ámokfutó firkász egy ilyen balesetre ráharap. De egy gyors szemügyre vétel után kiderült, egy foci csapat sáljáról van szó. Amik nagyon népszerűek voltak az éjszaka folyamán. Nos, miután a több feldolgozás dal után a végelgyengülés parancsolt állj-t a koncertnek, mindnyájan belezuhantunk egy székbe, vagy feküdtünk ki a színpadon.

A szelektor huligán bácsi idejében kapta el a felfűtött hangulatot és bakelit lemezekről szolgáltatta tovább a zenét. A ska zene mellett megfértek az antifa hooligan rock operettek, valamint az ős punk szuper slágerek. Pihenés képpen még ittunk egy sört, beszélgettünk barátokkal, srácokkal, lányokkal. Közben lassan összepakoltunk. Egyesek seggében már nagyon élesre volt töltve a rakéta hazafelére. Így lassan neki is vágtunk az éjszakai útnak. Sofőrünket robotpilóta opcióra programoztuk és mindnyájan elaludtunk a monoton dörmögő buszban. Az Alpok-aljai csibészek reggelre otthon is voltak már. A zuglói rókák meg a nap derekára estek haza. Legkésőbb pedig hősies sofőrünk, Gagarin kollega, aki a legnagyobb terhet vette a nyakába az elmúlt 10 nap alatt. Arról nem is beszélve, hogy még „munkakörén” túl is sokat teljesített. Összetartotta a csapatunk, segített a turnékönyvelésben, anyagiakban.

Mindnyájan nagyon élveztük ezt a másfél hetes turnét. Életünk egyik legboldogabb perceit töltöttük el egymással. A kisebb anyagi veszteség sem tört le minket emiatt. Bízunk benne, hogy hamarosan újra együtt rockolunk majd.

Köszönjük a segítséget minden szervezőnek és barátunknak, akik apróbb vagy nagyobb tettekkel járultak hozzá túránk megvalósulásához! Hamarosan találkozunk!