A Decca Records 1981-ben adta ki a Strength Thru Oi! válogatáslemezt, rajta 22 szerzeménnyel, amik az angol punkrock oldalhajtását, az Oi!-t képviselték. A cím állítólag a skót Skids korai LP-jére, a Strength Through Joyra játszott rá, habár néhányan megvádolták a válogatásért felelős Gary Bushellt azzal, hogy egy híres náci szlogent helyezett előtérbe. Bushell tagadta a vádakat, de akárhogy is, a hanglemez olyan zenei stílusnak állította be az Oi!-t, ami képes hallgatóit élénkíteni – felfegyverezni testüket, elméjüket és lelküket.

 

A cím gúnyolódó lehet, de zene és edzés régóta kéz a kézben járnak, ezt szem előtt tartva kértünk fel három New York-i fitnesszrajongót, hogy kísérletezzenek egy Oi!-számlistával tréningjük során, arra keresve a választ, hogy tényleg lehet-e az Oi!-on keresztül erőt meríteni.

 

Le kell szögeznünk, módszereink kvázi tudományosak voltak legjobb esetben, hiszen ez a zene – nem lekopogva – egyike az abszolút leghülyébb szaroknak, amit el lehet képzelni.

 

Háttér

 

Eredeti megtestesülésében a brit punkrock megtévesztően egyszerű volt. A műfaj úttörői, a Clash és a Sex Pistols intelligens, öntudatos huszonévesek voltak, akik művészeti iskolába jártak, megszerezve egy sor készséget – squattolás, ábrarajzolás, ivás és speedezés közben politizálás –, melyek kevés életképes karrierhez segíthették volna őket. Köszönhetően az olyan svengali (manipuláló, kreatív embereket irányító személy – a ford.) menedzsereknek, mint Malcolm McLaren és Bernie Rhodes, ők és más munkanélküli segélyezettek képessé váltak rock 'n' roll zenekarokat alapítani, és miközben a zene hangos és gyors volt – háromakkordos, 50-es évekbeli rock dühvel és frusztrációval játszva, amit alulteljesítő fiatalemberektől várhatsz –, a korai punkhimnuszok, mint a God Save the Queen és a Career Opportunities, rejtett idealizmussal feldühödve rácáfoltak a szubkultúra nihilista hírnevére.

 

Amennyire izgalmas és befolyásoló, a punk művészileg korlátozott is volt, és a 70-es évek végére kifutotta magát. A Sex Pistols feloszlott, a Clash klasszikus stílusokra váltott, mint a reggae és az R&B, más bandák – The Damned, The Stranglers – bedugták a szintetizátort, és csatlakoztak a felbukkanó postpunk- és new wave-bandák sorához. A zene művészies és követelőző lett, ami az Oi! születéséhez vezetett – az egyetlen zenei stílushoz, aminek neve mindig nagybetűvel kezdődik, és felkiáltójel követi.

 

Utat törve olyan bandákkal, mint a Sham 69 és a Cock Sparrer, védelmezve az angol skinhead szubkultúra tagjai által – a mozgalom kezdetben mentes a rasszista konnotációktól –, az Oi! büszkén munkásosztálybeli zene. Hülye, idiotizmussal határos dalaik középpontjában az italozás, a verekedés, a futball (soccer) áll, és a "hé, seggfej, nem fogom életemet a gyáradban munkával elpazarolni". Zeneileg 77-es punk, annak minden elmésségétől megfosztva. Mivel a refrének úgy hangzanak, mint a futballindulók, minden szám himnusz, még akkor is, ha nincs sok mondanivalója. Az Oi! mindenkit arconköp – a kormányt, a bankokat, a hadsereget, a tanárokat, a szülőket, az Oi!-t nem szerető embereket –, ez teszi befogadhatóvá és időtlenné. A zene behatolt a Föld minden szegletébe, és az "Oi! Oi! Oi!" nagyjából minden nyelven ugyanúgy hangzik.

 

Kísérleti módszer

 

A tanulmány céljához igénybe vettünk három személyt különböző életkorokból, egyedi edzési szokásokkal. Kristen 32 éves piláteszedző, diploma előtt áll, punkfanatikusként reméli, hogy szerves egységgé tudja tenni a zenét és a gyakorlatot praktizálásában, amikor is gyógytornászdoktor lesz. Spencer 28 évesen a CrossFitet javasolja – egy olyan népszerű edzésfilozófiát, ami szünetekkel egybekötött, magas intenzitású edzést, súlyemelést és más, extrém erőfeszítést igénylő gyakorlatokat foglal magába. Francis 40 éves futó, programozó, a South Brooklyn Running Club tagja.

 

Mindhármuknak egy nyolc dalból álló Oi!-számlista lett kiosztva, a következő felvételekkel:

 

Cockney Rejects – Bad Man

Cock Sparrer – Riot Squad

The Business – Suburban Rebels

Red Alert – We've Got the Power

Blitz – Fight to Live

4 Skins – One Law for Them

Sham 69 – I Don't Wanna

The Templars – New York

 

Az Oi!-mix erősen az angol műfaj kedvenceire támaszkodik a 70-es évek végéről, a 80-as évek elejéről, bár az utolsó választás, a New York egy 1994-es szerzemény a Templarstól, egy amerikai zenekartól, akik Long Islanden alakultak. A New York földrajzi okokból került a sorba, mivel arra is kíváncsiak voltunk, hogy (a) amerikai Oi!-számok meg tudnak-e állni brit előzményeik mellett, és (b) vajon egy New York-centrikus dal válthatott-e ki érzelmi rezonanciát résztvevőinkből. (Megjegyzés: egyik felvételnek – csakugyan igaz ez a tanulmány minden részletére – sincs köze az Oi! és a skinhead szubkultúra rasszista eltorzulásaihoz. Punkrockunkat hülyén szeretjük, nem bután.)

 

Mindegyik alanyunkat arra kértük, osztályozza a hallottakat 1–10-es skálán, és pontozza az Oi! hasznosságát az edzésen. Egy sornyi kérdésen keresztül képesek voltunk tovább is elemezni az atléták hozzáállását a zenéhez, és begyűjteni szakértői véleményüket, figyelembe véve a pró és kontrákat. Ismét meg kell jegyezzük, hogy mivel zenével foglalkozunk, ez mindenképpen butaság és általában ellenáll az evolúciónak, módszerünk rendkívül gyanús, és kötelezően düht provokál az igazi tudósokból és a gyakorló medikusokból. Csak kis mértékben okosabb annál, amit egy csapatnyi skinhead rajzolna egy kocsmai szalvétára kilenc környi Guinness után.

 

Eredmények

 

Az Oi! átfogó fitnesszelőnyeinek felmerésén résztvevőink 8 (Kristen), 8 (Francis) és 4 (Spencer) pontot adtak. Az átlag 6.3 – tiszteletreméltó szám, csak Spencer vitatkozna vele.

 

– A zenei ízlés frontján ellent fogok mondani minden lenti gondolatomnak annak beismerésével, hogy igazán eklektikus (értsd: béna) edzőzeném van – mondja Spencer. Egy véletlenszerű edzési számlista egyenlően tartalmaz Metallicát, Eminemet, Britney Spearst, Beastie Boyst, klubzenét, klasszikus rockhimnuszokat, 90-es évekbeli rockot, és TOP 40 válogatást az elmúlt egy-két évből. Nem elképzelhetetlen, hogy valami A Nyomorultakból is becsúszik. Annyit mondhatok, hogy (1) a barátnőm sose engedi, hogy zenét válasszak, (2) komolyan kétségbe vonom, hogy én lennék az általános Oi!-népesség.

 

– Mindezek alapján örültem, hogy valami újat próbálhatok ki. És most, hogy magabiztosan mondhatom, hogy nem élvezem az edzést Oi!-t hallgatva, tényleg nem tudom megkülönböztetni egymástól a számokat, miközben egymás után következnek. Mind úgy hangzott, mintha egy kelet-londoni macskát ütlegelnének egy Stratocasterrel.

 

Spencer kiemeli a "király akcentust" és a tényt, hogy ez a zene "jobb, mint a speed metal", ezek lennének a pozitívumai. A negatívum, hogy "nem biztosítja azt az erőt, amit James Hetfield és Adam Levine (a Metallcia és a Maroon 5 frontemberei – a ford.) képes adni egy edzéshez".

 

– Azzal, hogy nem tetszik, úgy érzem magam, mintha rákiabálnék a kölykökre, hogy takarodjanak a gyepemről – mondja.

 

A többi tesztalanyhoz viszonyítva Spencer preferált edzésmódszere vitathatatlanul a legintenzívebb fizikai erőfeszítést foglalja magába, és tanúságtétele úgy tűnik, megcáfolja a gondolatot, miszerint az erő származtatható az Oi!-on keresztül. A zene előnyei olyan embereknek kifizetődő, akik a futáshoz hasonló aktivitást végeznek, ahol egy állandó ritmikus lüktetés segít ellensúlyozni a fáradtságot. Sajnos kutatásaink azt sugallják, hogy a pozitív hatások nullázódnak, ha a zene túl gyors lesz, és minden Oi! csak addig hatékony, amíg nem lesz pokolian gyors.

 

– Mindenek felett az Oi!-nak van egy agresszív zenei felütése, ami olyasvalamit ad az elmédnek, hogy koncentrált tudsz maradni egy intenzív edzés során – mondta Francis. Azon kaptam magam, hogy figyelek a számokra, a fülbemászó részleteire. Az Oi!-zene hátránya, hogy a tempót túl gyorsnak találtam futáshoz, tehát nehéz volt nagyjából szinkronban maradni a zenével. Azt éreztem, mintha a zene arra ösztökélne, hogy gyorsabban fussak annál, ahogy tudtam vagy akartam az edzés alatt.

 

Az Oi! szintén jó lehet a lényegesen izomra koncentráló csoportoknak, hiszen Kristen felbukkant a "mindenképpen inspirált ahhoz, hogy készítsek egy piláteszi punk számlistát" tapasztalatából.

 

– Ennek a műfajnak megvan a képessége, hogy energiát és kemény munkát sugalljon, ami jó az olyan magas hasizomi kitartást igénylő edzésmódszerhez, amilyen a pilátesz – állítja.

 

A számok egyéni listáján a Templars szerepelt legjobban, feltételezve, hogy a szülőváros büszkesége szerepet játszik az Oi! élvezésében. Ez nem meglepő, figyelembe véve a zene kapcsolatát a faragatlan londoni srácok csoportjaival, akik megrohamozták és fejbeverték egymást helyi kocsmáikban és futballstadionjaikban. Az Oi! törzsi, a dalok jellemző városokhoz, környékekhez vannak rögzítve, oly módon, ahogy az első hullámos brit punk nem volt képes. Mindhárom atlétát megkértük, hogy válasszanak kedvenc szöveget, Kristen a Templarst idézte: "New York City is where we wanna be!"

 

– NYC mindig motiváló tényező – mondta a nő.

 

A Cockney Rejects és a Cock Sparrer szintén népszerűnek bizonyult a résztvevők között, majdnem akkora pontszámokat elérve, mint a Templars. A Bad Man és a Riot Squad egyaránt himnuszszerű tulajdonságokkal bír, amelyek bár mind a nyolc dalban fellelhetők, e kettőben vitathatatlanul jobban hangsúlyozottak, és ez a pontozást is magyarázhatja.

 

A felvételek egyéni osztályozása alább található. Az első érték az összpontszám, zárójelben pedig átlaguk látható.

 

The Templars – New York: 24 (8)

Cockney Rejects – Bad Man: 22 (7.3)

Cock Sparrer – Riot Squad: 21 (7)

The Business – Suburban Rebels: 19 (6.3)

Red Alert – We've Got the Power: 16 (5.3)

Blitz – Fight to Live: 16 (5.3)

4 Skins – One Law for Them: 14 (4.6)

Sham 69 – I Don't Wanna: 13 (4.3)

 

– Legjobban a Cock Sparrer Riot Squadja tetszett. Szerintem azért, mert fülbemászó a dallama, és érdekes a szövege – mondta Francis. Továbbá a tempó kevésbé volt eltérő a futósebességemtől.

 

Konklúziók

 

Az értékeket rágcsálva, közelebbről megnézve az anekdotikus válaszokat, és elfogyasztva hat doboz Newcastle Brown Ale-t, készek vagyunk a következő eredményeket megosztani.

 

1. Az Oi! nem tesz fizikailag erőssé – legalábbis nem olyan formán, ami hasznosnak bizonyulna a huligánoknak, hogy kirakatüvegeket dobjanak be nehéz tárgyakkal, vagy húsos öklük kevesebb lendítésével kelljen utcai ellenségük állkapcsát eltörni. Spencer szerint "nem volt nagy energiafeltöltés számomra a zenéből. Az agyam javarészt lenémította egy idő után. De, újra beismerve szörnyű zenei ízlésemet, könnyen el tudom képzelni, hogy valakit ez feldob. Egyértelműen rengeteg energia rejlik a számokban, a szövegek mögött pedig igazi düh és szenvedély lakozik, ami szerintem képes elütni némi edzőtermi időt, ha a hallgatónak tetszik ez a zene. És van bármi fogalma arról, miről szól a szöveg."

 

2. Ha futás vagy pilátesz közben Oi!-t hallgatsz, feloszthatod a mérföldidődet, vagy erősítheted a kitartást a lábaidban, hasadban, csípődben, hátadban és karjaidban. De miután szívedre veszed a dalszövegeket, bemész a kocsmába, lehúzol hat korsó barnasört, valószínűleg lerombolod azt a jót, amit a testeddel csináltál. Ez fokozottan igaz, ha balhéba keveredsz hazafelé, és ha tényleg Oi!-fanatikus vagy, balhéba fogsz keveredni hazafelé.

 

3. Az Oi! túl csökönyös ahhoz, hogy jótálljon egy tudományos tanulmányban – még egy olyan félig szarban is, mint ez. Lehet, hogy ez az egész egy komplett időpazarlás volt. Akarsz verekedni?