Kettős érzés az új Gimp Fist-lemezre várakozni, hiszen egyrészt fel vagyunk készülve a zenészek hozzáértésére, a minőségre és a pörgős dallamokra, ám annak is tudatában vagyunk, hogy szeretik a számokat egy kaptafára elkészíteni. Mindkét gondolat be is igazolódik az első három szám hallatára, ezt követően annak szurkolhatunk, hogy lesznek-e egyedibb alkotások is. Az album közepe előtt már-már előretörni látszottak a sematikus Gimp Fist-ritmustól eltérő számok (Battered & Bruised, I Believe), ám ennek hamar gátat vetett a ska hangzású Gulity, ami nemcsak a lendület megtörését eredményezte, hanem az eredeti dallamhoz való visszatérést is, ahogyan az hallható az utána következő számokban. A zenekar ilyen fokú beállítódása persze nem lehet komoly hangvételű kritika tárgya, hiszen az alapvető elképzelés nem rossz, felülmúlja számos Oi!-zenekar tudását, inkább az merül fel kérdésként, hogy meddig terjed fülünk tűrőképessége, hogy az ugyanarra a sablonra épülő dalokat képesek vagyunk-e hallgatni egy egész lemezen át. Az összegzésben pedig az derül ki, hogy a tizenhárom szám több mint fele, hét épül ugyanarra a sémára, a maradék hatból csak kettő kiemelkedő, a többi vagy ska, vagy lassabb, vagy egy az egyben másolata az előbb említett két dal egyikének. A Marching On And On kétarcúságának hitelességét az tudja lemérni, hogy felül tudunk-e emelkedni a hangzásbeli korlátokon, s kellően tudjuk-e értékelni a lemezen lévő egyedi alkotásokat.

Gimp Fist
Sunny Bastards