A keleti part déli részének színtere általában háttérbe kerül a New York-i, bostoni zenei élet miatt. Hogyan látjátok ezt a fajta különbséget?
A mi otthonunk (közép-atlanti régió) punk/hardcore/Oi! története is nagy múltra tekinthet vissza. A washingtoni Iron Cross, Bad Brains, Immoral Discipline, Minor Threat, a Stormwatch Delaware-ből, a Wretched Ones és a Broken Heroes New Jerseyből, illetve még sokan mások kitaposták az ösvényt előttünk, és jelentős örökséget hagytak hátra. Ezt a tradíciót kívánjuk követni, amelyre büszkék vagyunk.
Őszintén szólva 1998-as alakulásotok óta a nevetek nem lett annyira ismert, mint más amerikai streetpunk zenekaroké, akik ráadásul fiatalabbak is nálatok. Ez tényleg így van, vagy csak én vagyok kevésbé tájékozott a színtereteken?
Egyetértek veled, szerintem annak köszönhető a passzivitásunk, hogy az Incitedra mindig is csak mint hobbi tekintettünk, mintsem hogy teljes figyelmet fordítsunk a zenélésre. Jed (gitár), Nick (dob) és én (gitár, ének) jelenleg is a hadsereg tartalékos állományának tagjai vagyunk, Jeddel pedig már számos alkalommal jártunk tengerentúli misszióban is. Ezenkívül Nicknek pénzügyi alapképzésben van diplomája, Joeynak (basszusgitár) két alapképzésű végzettsége van szociológiából és közgazdaságtanból, én magam pedig az alapképzésben politológiát végeztem, a mesterképzésben két diplomát szereztem, egyet társadalomtudományból, egyet filozófiából. Mindezek mellett teljes munkaidőben dolgozunk. Tehát, amint látod, sok egyéb tevékenység köti le az időnket, így nincs elég ahhoz, hogy a zenekar nevét magasabb fokokra emeljük, mint mások. Zárásként csak annyit, hogy nem a pénzért vagy a hírnévért zenélünk, hanem mert szeretjük csinálni.
A bandátokkal való első találkozásom a 29 Let's Go című szám kapcsán történt. A dalszöveget is tanulmányoztam, de még mindig nem egyértelmű, hogy kik is (voltak) a 29-esek a katonaságban. Megosztanád velünk, hogy miért fontos számotokra róluk énekelni, milyen kapcsolatban álltok ezzel az alakulattal?
Mint azt korábban említettem, Jed, Nick és én a MANG (Maryland Army National Guard) tartalékosai vagyunk (Jed és én a gyalogságnál őrmester, Nick a felderítőknél hadnagy rendfokozatban). Egységünk a 29-es gyalogos hadosztályra eredeztethető vissza, amikor Jeddel először jelentkeztünk, még a 29-es tagjai voltunk. Azóta átszerveződtünk, és a 28-asba kerültünk (ami szintén ismerős lehet, ha járatos vagy a II. világháború történetében). Jeddel ráadásul a 175. ezredben szolgálunk, ami a D-nap után érkezett Normandiába, és foglalta el St. Lo városát. Ezelőtt a 115. ezred tagjai voltunk, ami a D-napon Omaha Beachen szállt partra. Nick a 158. ezred felderítőinél szolgál, ami szintén a 115-ösökhöz vezethető vissza. Ezek után egyértelmű, hogy azért írtuk a dalt, mert személyesen kötődünk ehhez a hadosztályhoz, hiszen abban is szolgáltunk.
A(z amerikai) történelem milyen más korszakai érdekelnek még? Terveztek még ehhez hasonló dalokat a régmúltról?
Leginkább az amerikai polgárháborúban vagyok járatos, de figyelemmel kísérem az ókori görögöktől és rómaiaktól kezdve a középkoron át az amerikai forradalomig szinte az összes időszakot. Tehát jó esély van arra, hogy egyéb eseményekről is szerzünk egy-egy számot.
A rátok hatással lévő zenekarok listájában ott van a Bruisers. Mi a véleményed az újjáalakulásukról? Sikerült eljutni a nyári koncertjükre?
Sajnos nem. Tavaly részt vettem a 2000 Tons of TNT fesztiválon, amin jól éreztem magam. Nagy örömmel fogadtam, hogy újra zenélnek Al Barrék, és remélem, folytatják is a megkezdett úton, és talán láthatom még őket (talán játszhatnánk is együtt).
Európaiként nehéz tisztában lenni a diszkográfiátokkal. Hallottam a 2007-es A Call to Armsról és a tavalyi splitetekről a Baronszal, de tudnál egyebeket is említeni? Hogyan látod 1998 óta a zenétek iránti érdeklődést?
Az A Call to Arms csak egy válogatás a korai felvételeinkből. A 2011-es splithez viszont teljesen új számokat vettünk fel. Sajnos, mint arról már szóltam, az egyéb elfoglaltságaink miatt nincs időnk annyi zenét szerezni, amennyit szeretnénk. Tervben van egy nagylemez elkészítése, de bizonytalan, hogy mikor is kerülhetne rá sor. A zenénk iránti érdeklődés nőtt, köszönhetően az európai piacnak: az A Call to Arms-ot a német Dim, a Songs from the Mason–Dixon Line-t pedig a cseh 4 Subculture adta ki.
Ha már előjött ez a név, mit is jelent a Mason–Dixon?
A Marylandet Delaware-től elválasztó vonal, történelmileg az a határ, amely a déli és az északi államok között húzódik. Egyrészt azért választottuk címnek, mert nálunk egy közismert földrajzi egység, másrészt mert mindkét állam adott a zenekarnak tagokat.
1998 óta sok minden változott nemcsak az USA-ban, hanem a zenei életben is. Nektek ez miben nyilvánult meg?
Elfoglaltságaink miatt az Incited is megszenvedte a hullámvölgyeket, volt már, hogy szüneteltettük a zenélést is. Voltak és vannak jó és rossz napjai az amerikai színtérnek, főleg itt a közép-atlanti, delaware-i körzetben. Amikor mi kezdtük, a szcéna eléggé erőtlen volt, a mi régiónk, a dél-delaware-i pedig szinte nem is létezett. A 2000-es évek elején egy kissé feltámadt, hogy aztán újra kihaljon. Mostanában nagyon változékony az élet, de van néhány delaware-i banda, mint például a lewesi hardcore Doubledealer, amely igyekszik erősíteni a közeget.
Egy európai számára nehéz belegondolni, hogy hogyan lehet az USA-ban "egyesíteni" a különböző színtereket, hiszen egy kontinens méretű országról beszélünk. Nektek milyen a kapcsolatotok más, távolabbi államok zenekaraival?
Jelenleg csak a chicagói Flatfoot 56-ra tekinthetünk barátként, mert a kaliforniai The Deal, illetve az észak-karolinai The Ivy League már feloszlott. De abban van igazság, hogy nehéz fenntartani az érdeklődést a messzi területek zenekaraival.
Júniusban országos méretű kérdést tettetek fel a különböző sörfőző városok ingyen reklámozása végett. Milyen új márkákkal találkoztatok, mit szeretnétek megkóstolni, és mi a helyzet a környéketek sörös világával?
Nemrég Indianapolisba utaztam, ahol volt alkalmam számos helyi sört kipróbálni, melyek mind elnyerték a tetszésemet. Nálunk a pennsylvaniai Yuengling márka a legnépszerűbb. A Dogfish Headről pedig annyit, hogy nem olyan messze főzik attól a helytől, ahol az Incited alakult Dél-Delaware-ben. Illetve van egy új márkánk, a 16 Mile, szintén a környékről.
Mennyire népszerű nálatok az európai futball?
Jelenleg Washingtonban élek, egy mérföldre a DC United stadionjától. Ebből talán következik, hogy évek óta a DC United szurkolója vagyok. Továbbá érdekel az angol Premier liga is. Az amerikai Oi!-punk szubkultúra nagy része érdeklődik a futball iránt, és nagy általánosságban az amerikai társadalmat is egyre jobban vonzza az MLS (az amerikai első osztály – a fordító)bajnoksága.
Utolsó kérdésként visszatérve a zenekarhoz: melyek a legfontosabb emlékei az Incitednak az elmúlt 14 évről?
2002-ben az X-Conformist nevű illinoisi bandával (már feloszlottak) turnéztunk, ami hatalmas volt, még akkor is, ha sokszor csak 10-20 ember előtt játszottunk, illetve voltak olyan állomások is, amelyeket visszamondtak, mire odaértünk. Egyszer Richmondig autóztunk (5 órás út), hogy 10 ember előtt zenéljünk. De ezek olyan dolgok, melyekkel szinte minden banda szembesül egyszer, főleg az olyanok, mint mi, akik a zene szeretetéért csináljuk. Májusban megkaptuk a lehetőséget, hogy Washingtonban lépjünk fel a Pietasterszel egyetemben, ami a kedvenc zenekarunk. De az este folyamán feltűnt még a szintén washingtoni streetpunk-Oi! legenda, a Spitfires United, és jó barátaink a The Screws legénysége is. Örülök, hogy ennyi év után is még ki tudunk állni a színpadra, és együtt lóghatunk a régi ismerősökkel.
