Az eseményt már hosszú hónapokkal korábban lekötötték, az előzenekart is hamar megtalálták, s minden változatlan is maradt, ahogy telt az idő. Itthonról furcsa volt, hogy osztrák (azon belül is bécsi) banda egy sem képviselteti magát, az ottaniak azonban talán tudják rá a választ. A germán nyelvterületeké volt tehát az este, a német Martens Army és a holland Evil Conduct részvételével. A meghirdetett 10 órai kezdés nem éppen volt pontos, de ezúttal nem késésről, hanem korábbi zenélésről kell beszámolni, ugyanis az előzenekar jóval korábban elkezdte, s maga az egész este is elég gyorsan lezajlott. Engedményben részesültek a külföldről érkező látogatók (rajtunk kívül szlovák és horvát skinheadek is képviselték magukat), a szervező elmondása szerint azzal támogatja a hosszú utat megtevőket, hogy a helyszíni 15 eurós jegy helyett csak 13-at kell fizetni. Végül ez lement 12 euróra, tehát majdnem egy osztrák sör árát sikerült megspórolni, a gesztusért (és persze az egész estéért) utólag is köszönet Alexnek, a szervezőnek.

Hogy a kevésbé ismert ok (az Evil Conduct utoljára évekkel ezelőtt játszott az osztrák fővárosban, akkor a "legenda" szerint egy balhéban a zenekar három tagja körülbelül 10 osztrák bőrfejűt vert le bizonyos nőügy miatt; az incidens következménye az lett, hogy sokáig reménytelen volt az újabb érkezésük, mostanra úgy tűnik, lecsendesültek az indulatok), vagy a nyár közeledte, a koncertszezon vége miatt volt ekkora számú a nézősereg, az kérdéses, mindenesetre furcsa volt látni, hogy olyan szcéna berkein belül, ahol százak látogatnak rendszeresen Oi!-punk koncertekre, egy átlagos szombat este nem tudott kitermelni 2-300 arcot. Ettől függetlenül aki eljutott, az jól érezte magát, végső sorban pedig nyomorogni sem kellett.

A Martens Army kezdte az estét, gyors, egyszerű és rövid számokkal. A hollandokhoz hasonlóan trióként nyomulnak, tehát a gitár változatossága szempontjából részint meg van kötve a kezük. Mivel nem számítanak nagy névnek, ezért nem is voltak még sokan a koncertjükön, a mozgás viszont elég összetett volt, bizonyos dalok alatt ment a pogó és valamivel nagyobb tömeg volt elöl, míg másokon csak oldalt álldogáltak az emberek. Német nyelvtudás nélkül nehéz volt élvezni a koncertet, s láthatóan az osztrákoknál a nyelvi azonosság sem segített többet: egy-egy singalong-osabb dalon kívül nem igazán ragadta meg a helyieket.

Rövid átszerelés, hangolás után bele is vágott a húrokba a fő attrakció, a roermondi Evil Conduct. Megalkuvás és sztárallűrök nélkül, még egy ma divatos "beállós" számot sem játszottak el, az idén már 50 éves Han csak bemondta az első dal címét, a The Voice of Oi!-t, és már ment is a koncert. A közönséget ez kissé váratlanul érte, de rögtön megindult előre a nép. Szerencsére épp a pultnál ácsorogtunk, ezért minket a legjobbkor ért a kezdés. Nehéz lenne felsorolni egymás után a számokat, lévén elég sokat játszottak, másrészt csak ismételni tudnám magam, miszerint x himnuszt követte y himnusz, ugyanis tényleg ez történt: a zenekar dalai szinte egytől egyig indulók és kocsmahimnuszok, melyek singalongra tökéletesek egy szombat esti koncerten. Legjobb tudásom szerint mindegyik albumról játszottak számokat: egyrészt hátrány, hogy a 2000-es Sorry... No!-ról kevés szólalt meg, másrészt öröm, hogy a kevésbé jól sikerült 2010-es Rule O.K.-ról csak a legjobbakat játszották, de azokat teljes erőből. Legérdekesebben a Way We Feel hangzott, hiszen az két verzióban is zongorával szól, miközben itt anélkül adták elő (az egyik osztrák ezt úgy oldotta meg, hogy a színpad mellett állva a levegőben billentyűzött magának). Érdemes szólni még az új dalokról is: az elsőnek játszott nem túlzottan emelkedett ki az alapfelhozatalból (remélem, ennél jobbakat fognak írni), de Prince Buster egyik klasszikusát, az Enjoy yourselfet átültették Oi!-ba, ami így eléggé egyedi színfoltja lesz a színtérnek.

Külön öröm volt látni, hogy kétszer-háromszor a dobos, Ray vette át a teljes éneklést, például a Remember 81-on, amitől az egyébként is feszes játéka még szigorúbb ütögetésnek tűnt. Leginkább a 2007-es King of Kings dalaira ment a legnagyobb megőrülés, az átültetett King of Kings, a klipes One Day Will Come, a Never Let You Down, és a tényleges értelemben vett EC-himnusz, a Punk 'n' Proud egyértelműen az est fénypontjai voltak. Utóbbin elszabadult a pokol, a sörlocsolás elérte a maximumot, még a szemhéjamból is sör csepegett, s ekkor gyűltek össze a legtöbben a színpad előtti pogóra. Leghosszabb szerzeményüket, a május 1-jén kiadott, öt perces Working Class Heroest sikerült négy perc alatt lezavarniuk, bár nem gondoltam volna, hogy élőben is ennyire el tudják nyújtani, mindenesetre egy vállalható nótáról van szó, tehát nem telt unalmasan az idő. A koncert végéhez közeledve levonulásuk teljesen formális volt, nem várták a nagy visszatapsot, hanem másodpercek alatt igyekeztek vissza, s még két-három számot zavartak le: az új album All Aroundját, és a már fent említett Never Let You Downt. Ezt követően vége lett mindennek, s egy hatalmas élménnyel gazdagodva tértünk haza. A Viper Room és a Bf Vienna szervezősége az év további részében is gondoskodni fog a jó hangulatú koncertekről, ezért biztosan visszatérünk majd hozzájuk.