Két gitáros felállással könnyű dallamos és fogyasztható zenét kreálni, s talán csak a tagok hozzáállása és a szövegek tartalma miatt érdemlik meg az Oi!-jelzőt, egyébként egész punkos a hangzás. Ezt megfejelik a szokatlanul sok, ám annál szükségesebb singalong kórusokkal, a háttérvokálosokat pedig külön dicséret illeti, hiszen minél többen bekapcsolódva teszik egyedivé az albumot. Ha mindenképpen egy velük egy szinten álló bandához kellene hasonlítani őket, akkor az a kissé északabbra élő Gimp Fist lenne, hiszen mindkettejüknél meghatározó a változatos gitártéma, mellyel kiemelkednek a Skinfull-Pressure 28-vonal képviselte keménykedős streetpunkból, legalábbis ha a mai angol színtér helyzetét nézem. Nehéz egy-egy jobban sikerült számot kiemelni, mert mindegyik emlékezetes marad valamelyik részletéről. Az egyensúly megtartása abban is megmutatkozik, hogy a tizenkét dal szinte pontosan 36 percnyi játékidőt ad ki, s még mielőtt azt hinnénk, hogy az átlagban három perc hosszú számok egymásra hajaznak, le kell szögezni, hogy nagyon figyeltek a változatosságra, s talán ezért hat egységesen A Clockwork Army repertoárja. A gitárszólók nincsenek túlnyújtva, mindig tudják, hol a határ. Azért mégis érdemes kiemelni legalább egy számot, ez pedig nem más, mint a This Is... The A.L.F., s még mielőtt valaki azt hinné, hogy a Black Marias állatvédő lenne: a rövidítést saját nézőpontjuk szerint átalakították Alcoholic Liberation Frontra, s az alkoholfogyasztás szabadabb tevékenysége mellett "érvelnek", ismét előhozva az angol Oi!-ban már ismert ittas vezetés témakörét is. Ezen kívül egyébként meglepő módon nem foglalkoznak az italozással a többi dalban.

The Black Marias