Főoldal Hírek Magazin Koncertek Galéria Fórum Linkek
Bejelentkezés





Még nem regisztráltad magad?
Itt megteheted.
Magazin»Interjúk
Toast

Sok mindent nem érdemes írni róla, mesél ő magáról, meg egyéb dolgokról is eleget. Ő Toast, aki a 80-as évek végén kezdett írogatni, Tighten Up címen látott napvilágot skinzine-je. Egyébként egy 46 éves angol skinheadről van szó, korából kifolyólag épp elég rálátással van a szubkultúrára.


Beküldve: 2011-11-18, 14:55

1981-ben lettél skinhead, előtte rudeboy voltál, és ahogy fotóidat és kedvenc zenéidet elnézem, az egyetlen változás a hajvágás volt.
Igen, 1979-ben lettem rudeboy, miután láttam a Specialst a Top of the Popsban. Akkoriban sok haverom mod volt, de az az életmód nem igazán tetszett, s nem kedveltem a Jamet sem. A rudeboy kinézet többé-kevésbé megegyezett a skinheaddel, azzal a különbséggel, hogy a haj hosszabb volt. Beszéltem néhány olyan emberrel, akik 1969-ben skinheadek voltak, szerintük a rudeboy kinézet leginkább a suedeheadhez hasonlított. Amint ott hagytam az iskolát, levágattam a hajamat.

Fiatal skinheadként milyen előítéletekkel kellett szembenézned? Egyálán milyen volt akkor kopasznak lenni, és mit jelentett számodra ez az egész? Változott valami azóta?
Skinheadként ska-t, reggae-t, Oi!-t és egy kis punkot (Clash, SLF, Ruts) hallgattam. Magamat mindig is a munkásosztályhoz kötöttem, s a mai napig büszke vagyok arra, hogy skinhead vagyok. Sajnos Angliában sokan kezdték követni a National Frontot, később a Blood and Honourt. Egyrészt azért, mert azt hitték, ezt jelenti skinheadnek lenni, másrészt mert túlságosan érdekeltek voltak a politikában. Akkoriban büszke voltam arra, hogy angol vagyok, és emiatt nem kell lenézni, hiszen ska-t és reggae-t hallgatva nehezen lehettem volna rasszista. Az Oi! zene nagy médiavisszhangot kapott, miszerint az jobboldali lenne, ami persze nem igaz. A Last Resort volt a helyi kedvencem, és ismertem őket személyesen is. A skinhead az én identitásom, büszke vagyok arra, ami vagyok, ez a kultúra sok mindent adott nekem. Ez egy életmód.
 
Az egyik képeden egy méretes bakelites polc mellett állsz.
Igen, egy hatalmas gyűjteményem van, egyaránt kis- és nagylemezekkel. A 70-es években kezdtem gyűjteni őket, emlékszem, az első, amiért fizettem, egy Beatles-nagylemez volt 50 penniért a Woolworthsből. Ezt követték a ska és reggae kislemezek, mert ezek voltak az olcsók. Szám szerint, van 3000 nagylemezem, ami lefedi az Oi!, ska, reggae, soul és punk stílusokat. Ezen kívül van még 2500 kislemezem, szintén hasonló műfajokban. Van egy 4000-es CD-gyűjteményem is. Túlságosan is sok. Amikor a Tighten Up skinzine-t készítettem, sokan küldtek nekem albumokat, hogy írjak róluk, emellett a One Stop mailordernél és a Moon Ska Europe-nál dolgoztam, így sokhoz ingyen tudtam hozzájutni. DJ-zésem idején is rengeteg lemez ment át a kezemen. Néha van, hogy átjönnek a barátok, végigböngészik, s elvisznek egy-egy darabot a saját kollekciójukba. De volt rá példa, hogy Amerikából jött át egy skinhead, és adtam neki egy doboznyi LP-t, kb. 30 albummal. Úgyhogy most leálltam az osztogatással, ha látok is valamit, azokat ebay-en veszem meg. Az eredeti ska és reggae albumoknak annyira felment már az áruk, hogy az új arcok a színtéren nem is tudják megvenni, helyette maradnak a CD-knél, bár van, aki még azt se vesz. Az újrakiadott lemezek közül csak azokat veszem meg, amik olcsók.
 
Éltél Londonban?
Nem, soha. Ahol lakok, az 112 km-re van a fővárostól, ahova csak koncertekre és vásárolni jártunk fel.
 
Vásároltál a Last Resort boltban, vagy a Carnaby Streeten? Ezek olcsók vagy drágák voltak az akkori fiataloknak?
Igen, mindkét helyen vásároltam. Akkor drágának tűntek, de ma már olcsó lenne. Most az emberek 1000 fontot fizetnek egy öltönyért, akkor elég volt 120-at rááldozni. Régebben megvolt az összes Resort-póló, s gyakran lógtunk ott. A Merc volt még jó bolt, amit Jimmy üzemeltetett. Watford John az Argy Bargyból és Aiden a Riffsből is dolgozott ott. Ez a hely volt a legismertebb Ben Shermanek vásárlására, mielőtt divatba kerültek volna.
 
Egyik képeden feleséged, Sue egy hatalmas Cock SParrer turnéplakát és egy West Ham csapatposzter előtt áll. Ti kalapácsos szurkolók vagytok? Az igaz, hogy a Cockney Rejects koncertjén lehetett látni fekete bőrű West Ham huligánokat is?
Igen, a West Hamnek szurkolok. Nem vagyok benne biztos, de mivel Cass Pennant fekete, és ICF-es volt, valószínűleg őt láttam.
 
Kik voltak a Broadstairs mob?
Broadstairs egy part menti kisváros, 2 mérföldre Margate-től. A Broadstairs mob skinek, punkok, robogósok és egyéb kölyök (akik csak velünk lógtak) egy csoportja volt, bár sose neveztük magunkat egy gengnek, évekkel később jöttek oda hozzám, hogy úgy láttak minket, mintha mi szándékosan alakítanánk ezt a csoportot. Pedig ez csak úgy jött, mászkáltunk az utcán, ittunk, csajoztunk, verekedtünk újra és újra, bár főleg csak ittunk. Amikor mindenki ott volt, 30-40 ember gyűlt össze.
 
Találkoztál a Tilbury Skinsszel, az egyik leghírhedtebb angol mobbal? Milyen balhés sztorid van a múltból?
Igen, ismerem közülük Panikot, s találkoztam több taggal is. Nem hinném, hogy ők voltak a legrémisztőbbek, mert elég kevesen voltak. A Margate Skins viszont, akikkel együtt lógtam, már egy komolyabb erő voltak. Emlékszem, csodás volt, ahogy 25-en mentünk neki 400 modnak, s a modok elfutottak, vicces volt látni őket, ahogy loholtak a tengerparton.
 
Egyik képeden egy skinhead épp egy foglaltházban van. Ez gyakori volt akkoriban?
A kép akkor készült, amikor hajléktalan voltam, és ott húzódtam meg. Egy haverom háza volt, aki kicsit felújította. Squatnak hívtuk, mert eléggé lepukkant volt, de néhány év után szép ház lett.
 
Az évek alatt elég sok zenekart láthattál. Melyik volt a legemlékezetesebb?
Igen, de nem igazán jártam 1979-ig, amikor is elmentem egy helyi zenekar, a The Rivals koncertjére, nekik van az English Rose c. számuk, amit a Last Resort is feldolgozott. Amikor nem volt sok pénzem, nem is jártam koncertekre, de láttam a Last Resortot; az Elite és a Pulsators közös koncertjét Canterburyben. 1981-ben Margate-ban járt a Specials és a Bad Manners, róluk sem maradtam le. De csak 1987 táján kezdtem el egyre több és több bulira járni. Láttam a Deltones, a Hotknives, a Trojans, a Business, a Rancid és persze a Cock SParrer fellépéseit. Számomra a legkedvesebb koncertek az 1981-es Specials és a brixtoni Stiff Little Fingers voltak, valamint az a túra, amit baráti zenekarommal, az Intensifieddel tettünk, készítettünk róla egy videót is.
 
A Two Tone-éra emlékezetes lehetett. Melyik volt a kedvenc zenekarod? Akkoriban tényleg a csapból is 2 Tone folyt?
A kedvencem a Specials, ők ismertették meg velem a zenét és a skinhead életmódot. A Two Tone hatalmas volt, a zenekarjaik meghódították a listák élét, néhány évig minden Two Tone volt.
 
Írtál egy cikket a Skinhead Bible-be a bank holidayról. Hogy ismerkedtél meg George Marshallal? Tudsz róla valamit? Olvastad a Bad Mannersről írt könyvét? Minden írását megtaláltam az interneten, kivéve ezt.
Egy koncerten találkoztam George-dzsal, de ismertem egy barátját, Tim Wellst, aki írt is Marshall Zoot fanzine-jába. George a Tighten Up sok számáról írt kritikát Skinhead Times című újságjába, amibe velem is készített interjút. Képeket kért tőlem, majd írtam neki, hogy talán tudnék segíteni egy cikkben, amit elfogadott, így írtam egy oldalt a Bible-be. Azt hiszem, most épp Spanyolországban él a családjával, de évek óta nem láttam. Igen, olvastam a Bad Manners-könyvet. Amikor a One Stopnál dolgoztam, sok példányát adtuk el. De Busternek nem tetszett, azt mondta, inkább írna ő egy történetet a zenekaráról, ez azóta sem sikerült. Úgy hallom, mostanában nagy pénzekért árulják a könyvet, az utolsót 25 fontért adtam ki a kezeim közül, de az még évekkel ezelőtt történt.
 
Volt egy fanzine-ed, a Tighten Up. Mesélnél róla bővebben?
Ez egy skinzine, ska, reggae, Oi! és punk volt benne. Antináci volt, és eléggé ragaszkodtam a véleményemhez. Azért indítottam el, mert úgy gondoltam, jó lenne vinni valami életet a színtérbe. Koncertekre jártam és elég sok embert ismertem meg, úgyhogy beszámolókat írtam, cikkeket a szcénáról, s lemezkritikák is készültek. A végeredmény 17 szám lett, az elsőket még 500 példányban nyomtattuk ki, de ez attól is függött, hogy mit tartalmazott a lap. Egyébként mindegyik elfogyott nagyon gyorsan. Azért hagytam abba, mert elkezdtem dolgozni a One Stopnál, ahol a Keep the Faith lapot szerkesztettem, amit a mailorder katalógushoz csatoltunk. Ez havonta 10000 példányban lett kinyomtatva. Ezután a Skaville UK-t készítettem, amikor a Moon Ska Europe-nál dolgoztam. Ez csak egy 4 oldalas hírlevél volt, ami havi 5000 példányban jelent meg, s ingyen terjesztettük, négy számot ért meg. Nem volt rá több időm.
 
Koncertet is szerveztél?
Egy kisvárosba, Canterburybe igen, amikor a Moonnál dolgoztam. Leszerveztem oda a Skavooviet, az Epitomest, a Toasterst és a Skoidatsot. Most egy barátom tölti be ezt a szerepet, aki DJ-zik is.
 
Nagyra becsülöm Judge Dreadet és munkásságát, de az egyik albumát nem értem. Az 1976-os lemez címe Last of the Skinheads, a borítón azonban hosszú hajú bakancsosok vannak. Hogyhogy nem vágatták le a hajukat?
A képen egy csapat bootboy van. Amikor az album kijött, nem sok skinhead létezett, ellentétben a bootboyokkal, akik még mindig ott voltak. Ők valószínűleg csak modellek voltak, akik beöltöztek a kép kedvéért. Sose kérdeztem erről Judge-ot, aki régen gyakran jött le a Moon irodájába, sokat beszélgettünk. Szerintem barátokká lettünk, az éjszaka, amikor meghalt, lesokkolt. De szerintem úgy halt meg, ahogy mindig is akart, azt csinálta, amihez a legjobban értett, énekelt egy csapat skinhead és az egyéb rajongók előtt egy koncertjén.
 
Láttad Laurel Aitkent élőben. Mindig ez a jól öltözött úriember volt? Hogy emlékszel rá és a koncertjeire?
Tényleg sokszor voltam a fellépésein. Sue meg is interjúvolta őt a fanzine-ba. Csak néha öltözött elegánsan. Emlékszem, egyszer biciklis nadrágban volt a színpadon. Mindig csúcsformában játszott, koncert előtt és után is beszélgetett az emberekkel. Azt kívánom, bárcsak ott lehettem volna utolsó koncertjén a Club Ska-ban, de nem tudtam elmenni, ezt a mai napig bánom.
 
Volt Angliában a 80-as évek végén két olyan zenekar, melyek a ska és a punk érdekes ötvözetét játszották, ők a Burial és a Skin Deep voltak. Láttad őket játszani? Elég hamar feloszlottak.
A Burialt láttam, épp a Redskinszel léptek fel, s meg is interjúvoltam őket a fanzine-omba. A Skin Deepet nem, de volt még egy banda, a 100 men, akik szintén hasonló zenét játszottak, tőlük Stiget és Miket elég jól ismerem. Mik most épp a Baby Shamblesben gitározik.
 
Mi a helyzet a mai ska bandákkal? Követed az újakat, a fiatalokat?
Persze, még mindig lecsekkolom a friss zenekarokat. Szeretem a King Bluest, vagy a londoni Missing Andyt. Van a városunkban is egy zenekar, mégpedig a Flack, akik indie és ska keverékét játsszák.
 
A Specials újra összeállt 2009 májusában. Sikerült eljutnod valamelyik koncertre, esetleg az őszi turnéra is be tudtál-e nevezni? Olvastad Panther vagy Neville könyvét a ska-ról, a Two Tone-ról?
Igen, májusban eljutottam a Brixton Academyben lévő koncerjükre, amit először lefújtak, de aztán szerencsére újra meghirdették. A hangzás nagyon jó volt, és egyébként is kiváló show-t adtak. Ezután ismét láthattam őket, novemberben Margate-ben. Pont ott, ahol 1981-ben is táncoltam rájuk akkor, amikor eldöntöttem, hogy bőrfejű leszek. Ez a koncert sok emléket visszahozott. Lee barátom és én DJ-ztünk a koncert után, s feltűnt Neville is a saját lemezlovasával. Korrekt volt, de a DJ-je egy komplett idióta... olvastam Panter könyvét, érdekes volt, s most olvasom Nevillét.
 
Sokan feladták az egészet, vajon ők csak divatból és fiatalkori lázadásból voltak jelen?
A Two Tone és 1979 skinheadjei fiatalok voltak, a hullám gyengülésével sokan ott is hagyták az egészet. De számomra ez egy életmód. Mostanában egyre több skin tér vissza, akik régebben itt voltak. Őket hívjuk “újjászületőknek”. Egy részük rendben van, a másik viszont próbálja magyarázni, hogy mi micsoda. Mit hordjunk, mit hallgassunk. Sokan közülük nem is szeretik az Oi!-t, korábban pedig modok voltak. És itt vannak a mostani fiatalok, akik nem is tapasztalhatták meg a Two Tone éveit. Vannak, akik a robogókkal vannak elfoglalva, vannak, akik az apjukat követik. Angliában nagy a színtér sok idős arccal, ettől lesz pozitív az egész.
 
Forrás: Barkókefe fanzine, 2010. február

Menü
A fórum legutóbbi hozzászólásai
Koncertek
2014-10-12, 19:07 | gabo
Beszélgetés külföldi zenekarokról
2014-09-17, 07:15 | Doslovits
Magazin
2014-04-10, 20:58 | rekaphc
Filmek
2013-01-02, 23:50 | lelkesz
Top 5
2012-12-27, 10:45 | razak
Öltözködés
2012-09-30, 09:34 | Doslovits
Fanzinek
2012-08-25, 16:39 | podravka
OFF TOPIC
2012-01-17, 13:47 | skaos
Labdarúgás
2011-07-22, 17:08 | Coimbra
Lemezbörze, disztrók
2011-06-30, 23:26 | fuksz
  www.skinhead.hu - Minden jog fenntartva.
Honlaptérkép
Impresszum
Rólunk