A 12 dalos Alberta Rose idén jelent meg. Bár Jenny koncertjei nagy részén egyedül lép fel, az album nem teljesen szóló munka, hiszen 4 szám zenekarral együtt lett felvéve. Ezek közül az Our kind lett a legjobb, a We don't need their respect nagyon Deadline-osra sikerült, az Et Tu Brutae? egy az egyben Business (de ennek tökéletes mása), míg a The Evil csak szimplán nem tetszik, erőltetetten lett keménykedősre véve a figura. A maradék 8 dalról ne gondolja senki, hogy egysíkúak lennének az akusztikus Oi! szűk keretei között, épp ellenkezőleg! Sokszor két gitár is játszik (ezt nem tudom hogyan adja vissza élőben a lány), ebből a kategóriából egyértelműen a Sacrifice emelkedik ki (ami egyben a legjobb szám a lemezen). Ezt követi az I'll rise, amiben sajnos nincs ugyanennyi erő, így elveszlik a sorban. Egyébként még két kategóriát tudok elkülöníteni, egyik a melodikus vonal (ide tartozik a már említett I'll rise, és a nyitó Alberta), a másik a country részleg (What I Am és Yesterday's Glory). Ez utóbbi csoportban az az érdekes, hogy a redneck hangzás szövegileg igazi streetpunk-Oi! elemeket rejt (az albumon a legtipikusabbakat). Kitűnik még a Sorry, aminek a vége egy 4-Skins-részlet átdolgozása, nagyon jól illik a képbe. A záró Working Class Gospelben a kiegészítő hangszerekre esett választás szintén jó ötlet volt. Számomra meglepetést okozott az Alberta Rose, nem gondoltam volna, hogy ebből a témából ennyi mindent ki lehet hozni, de Jenny meggyőzött az ellenkezőjéről. Folytatás a Dischargerrel készített spliten, változatlan minőségben!

Jenny Woo Oi! Project
Randale Records