Két-két számmal állnak elő a zenekarok. A Stomper 98 egyébként ezt a három lemezen megjelenő hat számát egy intróval kiegészülve kiadta az Antisocial MCD-n, úgyhogy aki azt beszerezte, annak a németek részéről nem lesz sok újdonsága, inkább a többi három zenekar érdekesebb. Az első kislemezen a Stomper 98 az Antisocial és az ISP – One Crew – One Family számokkal készült, a B oldal zenekara pedig az amerikai 45 Adapters, akik streetrock beütésű Oi!-t játszanak. Az Antisocial végig németül szól, és csak követni tudom a szöveget, ami néha elég érdekesen felgyorsul, hogy betöltse a szótagszám hiánya miatt keletkezett űrt, egyébként egy teljesen átlagos Stomper-számmal van dolgunk, hozták a szokásos formájukat, ahogy kell. Az ISP... refrénje már angolul szól, de csak kliséket tartalmaz német akcentussal, és az utolsó versszakos beszédben még három sorral több szerepel, amit sose értettem: ha mellékelik a dalszövegeket, akkor az miért nem egyezik azzal, amit hallunk. A 45 Adapters két új dallal készült, az elsőt, a What's Rightot már feltöltötték korábban Facebook-ra, így az nem okozott meglepetést, de hatalmas szám. Tulajdonképpen mindkettő, a What's Right és a Nothing To Prove is a szabadságról szól: előbbi arról, hogy senki se mondja meg, mit tehetünk, mennyit ihatunk és mennyit szívhatunk, vagy hogy hány csajra nyomulhatunk rá. Utóbbi hasonló, a szabad dalolászásról szól, s az első versszaka elég vicces: épp balhéba keveredtek volna, de a rendőrök közéjük álltak, s megfékezték az indulatokat, ezért ők a rendőröket szidták, miközben az ellenfél majd háromszor annyi emberből állt, tehát a kékek megmentették az életüket (és ezt nem én mondom, hanem így van benne a szövegben). A lemezből sikerült a limitált példányszámú citromsárgát beszerezni, ami nagyon jól néz ki, szemben az átlagos, fekete, sima kiadással. Azt viszont sajnálom, hogy a hátsó borítón az amerikaiak logóján, és a négy számcímen kívül nem sok minden van, oda is elfért volna valami szép minta.
A másodikon a Stomper 98 mellett a német Chromjuwelen szerepel, akik szintén Göttingenből származnak. Letudom gyorsan a Stomper két dalát, mert a három lemez közül erre kerültek a leggyengébbek: a nyitó In Deinen Augen egy ska nóta, aminek a refrénje punkba hajlik, egyetlen tetsző pont az instrumentális rész szólógitárja, de az alap versszakok és a refrén különbözősége valahogy sehogy sem akar összeilleni. A Zu jung (um alt zu sein)-ban is csak a szóló említésre méltó, a refrén vokálja kissé "nyávogós", és valahogy a ritmusból sem sugárzik az erő. A Chromjuwelen korábban teljesen ismeretlen volt számomra, sajnos most sem alkottak túl maradandót. A Wir haben mehr jó lenne, de sose hallottam még olyat, hogy a refrént tulajdonképpen az egész zenekar énekeli, emiatt mind visszafogják magukat, és nincs egy kiemelkedő ének, akire azt lehetne mondani, hogy karakteres hang. Az I wanna drink már jobban sikerült, ez egy kocsmadal, aminek a refrénjét angolul éneklik, nem is rosszul. Itt viszont jócskán visszafogják az Oi!-t, s csak az angol rész alatt lendülnek be jobban a húrok. Érdekes, hogy a sorozat második és harmadik lemeze nálam nem a 45-ös, hanem a 33-as fordulatszámon pörög rendesen, ami kislemezeknél szokatlan, bár volt már rá példám. Talán gyári hiba, azért remélem, az összes bakelitet nem így nyomták ki.
Legjobban a befejező, harmadik 7"-est vártam, hiszen három év után új Bootstroke-dalokat hallhatok – gondoltam én, de ne szaladjunk ennyire előre. Az A oldal két Stomper-száma, a Rock 'n' Roll Banda és az Es ist an der Zeit közül előbbi tetszik jobban, ami az első lemez után újra visszahozza az igazi göttingeni hangzást, és bár lehet, hogy klisékről énekelnek, ezúttal ütősre sikerült a dal. Azonban ez nem saját szám, a Bootstroke 2008-as albumáról a hasonló című alkotás feldolgozása. Utóbbival az a probléma, hogy ez nem más, mint az 1976-os No Man's Land (Eric Bogle szerzeménye) című dal német változata. Sokaknak The Green Fields of France-ként lehet ismert, feldolgozta már a Dropkick Murphys, az Angelic Upstarts és Attila the Stockbroker is, eredetileg első világháborús katonadal, 60 évvel az események után megírva. A Bootstroke számaival az a baj, hogy egyáltalán nem újak. Az első egy Stomper 98-dal, a Lebenslauf feldolgozása, amit ezúttal sikerült punkosra "lebutítani", különösen a dob tetszik, a görög ének pedig csak még jobbá teszi az egészet (kis túlzással talán jobb is lett, mint az eredeti). Egyébként a szöveg arról szól, hogy miközben a fiatalok generációja folyamatosan változik, ők megmaradnak skinheadnek, a hamis és trendi "értékekkel" szemben a bőrfejűek oroszlánszívét, a küzdeni akarást és a meg nem alkuvást méltatja. A második dal is egy lebutított verzió, de ezúttal sajátról van szó, a 2008-as album An axizanját vették fel újra, ami pont úgy jó, ahogy három éve elkészült, nem tett neki jót az új változat, karcosabban is szól. Egyik szemem sír, a másik pedig nevet, mert bár nem végeztek rossz munkát a görögök, mégsem 100%-ig új dalokról van szó.
Érdemes volt beruházni a három lemezre, egyrészt a Stomper 98-et új oldalairól is megismerhettem, másrészt a "B-oldalas" zenekarok mindegyikénél találtam olyan momentumokat, amikre építve később még jobb munkát végezhetnek.
