Főoldal Hírek Magazin Koncertek Galéria Fórum Linkek
Bejelentkezés





Még nem regisztráltad magad?
Itt megteheted.
Magazin»Interjúk
Noi!se

Az elmúlt 2-3 év amerikai Oi! robbanásának ígéretes tagja a Noi!se, akik odaát rövid idő alatt tettek szert népszerűségre, s már az európai lemezpiacra is sikerült betörniük. Az interjút júliusban készítette a holland Oi! Oi! Music a banda énekesével, Mattel.


Beküldve: 2011-08-07, 18:38

Mutasd be röviden a zenekart és a tagokat, illetve hogyan jellemeznéd a hangzásotokat?
A Noi!se egy négytagú streetpunk zenekar a Washington állambeli Tacomából. Miko a dobos, Justin a szólógitáros, Nate ritmusgitáros és énekes, én pedig basszerozok és szintén énekelek. A zenénk lényegében melodikus streetpunk, ami nem más, mint a minket ért hatások összessége: soultól a hardcore-on és a streetpunkon át a reggae-ig, s minden, ami közöttük van. A Noi!se tagjai még egy kissé ismertek az old school hip hop világában is... bár nem hiszem, hogy ez meglátszana a hangzáson, hehe!

Milyen felvételeitek jelentek meg eddig, és ezek mivel fognak bővülni a közeljövőben?
A Walk Beside Us EP volt az első kiadványunk. Ezután készítettük el a This Is Who We Are 10"-est. Míg ennek a megjelenésére vártunk, felvettünk két számot a Patriottal készülő split lemezünkhöz, és mielőtt besoroztak volna, megcsináltuk az Idle Action című dalt, ami néhány válogatáson fog napvilágot látni. Majd lesz egy CD-nk, amire minden felkerül, ami eddig megjelent a nevünk alatt, kiegészítve élő anyaggal, videókkal, remélhetőleg még ősszel. Tervben van, hogy amint hazaérek, megint stúdióba vonulunk, továbbá egy nyugati parti turné a Patriottal, de szeretnénk Európába is ellátogatni, vagy az USA keleti partján koncertezni.
 
2010-ben készítettetek néhány számot egy promó és egy demó erejéig. Onnantól kezdve minden gyorsan történt veletek. Gondoltátok volna, hogy az emberek ennyire megszeretik a zenéteket?
Soha. Amikor elkezdtünk játszani, arra koncentráltunk, hogy olyan zenét alkossunk, amit szeretünk, és míg reménykedtünk benne, hogy a hallgatóság is kedvelni fogja, nem igazán tudtuk, hogyan fogadják majd. A végeredményre érkezett reakciók jókedvre derítenek, s a támogatás, amit kapunk, szintén becsülendő. Csak remélni tudom, hogy ez a későbbi albumok után sem fog változni.
 

 
Matt, néhány héttel a 10"-es kiadása után Afganisztánba mentél. Nem nehéz reklámozni az új anyagot, ha nem tudtok koncertezni?
Egyáltalán nem. Azon emberek száma, akik az interneten keresztül ismerkedtek meg velünk, sokkal nagyobb, mint azoké, akiket a koncerten nyertünk meg magunknak, ami szerintem sok zenekarnál így zajlik mostanában... mármint azokra a bandákra gondolok, akiket nem az MTV etet meg a tömegekkel. Ha új zenét szeretnél, ami tetszik is, nem tudsz várni, hogy eléd adják. Hogy jó-e vagy sem, de az internet tudja összehozni a tömegeket, nem a turnézás... főleg ezen a színtéren. Ha itt élsz északnyugaton a Csendes-óceán mellett, és nem kutatsz elég aktívan jó bandák után a weben, hanem arra vársz, hogy nálad lépjenek fel, akkor eléggé szűkös zenei gyűjteményed lesz. De meg vagyunk áldva olyan zenekarokkal, mint az Old Firm Casuals, a The Broadsiders, a Hounds and Harlots, az Armed Suspects, a Harrington Saints, a The Gestalts, akik ajánlják az embereknek a zenénket, úgyhogy ez sokat jelent számunkra. Az amerikai színtér szorosan összetartó. Mi is megtesszük a magunkét reklámozás terén, hiszen ez teszi erőssé a szcénát.
 
Külföldön szolgálsz a hadseregben. Milyen katonának lenni Oi! és streetpunk háttérrel? A bajtársak megértik a zenédet? A Warrior Down a katonaéletről szól?
Justin és én vagyunk a seregben, és szerintem miközben az itt szerzett tapasztalataink (otthoni vagy külföldi szolgálat közben) hozzájárulnak a zenekar működéséhez, nem hiszem, hogy sok köze van a kettőnek egymáshoz. Néhány dologtól eltekintve, ami a munkánkkal jár, és hogy a családunkat időnként hátra kell hagynunk, egy amerikai katona élete eléggé hasonló az átlagemberéhez. Igazából több szabadidőnk van, mint Nate-nek és Mikónak, akik tetoválóként dolgoznak. Az pedig, hogy a színtér része vagyok, egyáltalán nincs hatással a karrieremre. A többi katona eléggé befogadó ezzel kapcsolatban, és büszke vagyok arra, hogy Noi!se is szól Irakban és Afganisztánban az iPodokból. Szerintem a bajtársak megértik a zenénket, ugyanúgy, mint a gyári munkások, az építkezésen dolgozók, vagy bárki, akiknek dolgozniuk kell a megélhetésért. Hiszen olyan dalokat írunk, melyek a mindennapi életről szólnak, vagy a csalódottságról, ami körbevesz minket a világban. Ezek azok a témák, amikkel legtöbbjük azonosulni tud, de nem szerzünk számokat mindenki megelégedettségére.
Nate írta a Warrior Downt, ez az egyik kedvenc dalom a 10"-esről. Azokról a barátokról szól, akik már nincsenek köztünk. Nem kell katonának lenned ahhoz, hogy láss valakit meghalni, akit túl korán ragadott el a halál. Nate a hozzá közel álló emberekhez írta a számot, de mindenkit meg tud érinteni. Szerintem az ő dalszerzési képessége a Noi!se egyik fő erénye.
 
Felvettétek a Cock SParrer dalát, a Take 'em All-t a Seattle Sounders előtt tisztelegve. A futball relatíve még mindig kevésbé populáris az USA-ban, mégis sok internetes videóban látok amerikai tifo akciókat (a magyar lelátókon a koreó a megfelelő szó erre - fordítói megjegyzés). Beszélnél bővebben a futballkultúrátokról?
Így van, a foci kevésé divatos errefelé, mint más országokban. Ez egyszerűen még egy dolog, amit képtelen Amerika beindítani, mint például a méterre való átállás. A Noi!se mindenképpen a Sounders FC szurkolóiból áll, emiatt van is viszályunk a Broadsiders-zel, akik az FC Dallas fanatikusai. A Broadsiders énekese, Austin egyszer eljött a feleségemmel és velem egy Sounders-Dallas meccsre Seattle-ben, és nagyon jól elszórakoztam... először is azért, mert a Sounders lealázta őket, másrészt pedig jó volt látni, hogy Austin mennyire megőrült attól, hogy a csapata kikapott. Vicces volt. De a Broadsiders-zel testvérként tekintünk egymásra, imádjuk őket.
 
A Take 'em All az egyik, meccsen énekelendő dal, ami egyéb dalokból származik, és a nézők 99%-a még sosem hallotta őket. Kedvencem a Sick of it All Us Vs Them-je, ami szintén ilyen. Akárhányszor elkezdjük ezeket énekelni a mérkőzéseken, csak rácsodálkozok arra, hogy mindenki becsatlakozik, anélkül, hogy tudnák, mi lesz a következő versszak.
 

 
A What happened to the kids számotokban az újgenerációs punk srácok iránt érzett csalódottságodról énekelsz, de én mégis úgy érzem, hogy az amerikai Oi! és punk színtér folyamatosan növekszik, akkor mégis mi az oka a pesszimizmusodnak?
Ez az a dal, ami a legjobban félre lett értelmezve. Három évvel ezelőtt írtam, és két dologhoz kapcsolódik: egyik a tacomai koncerteken tapasztalt történések. Miután ideköltöztem a feleségemmel, elmentem egy koncertre, ahol sok ember volt, de úgy viselkedtek, mintha egy biztosítási szemináriumon lettek volna. Aztán a következő zenekaron ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy már rázták a fejüket, és olyan fejet vágtak, mint aki most pillant meg egy szarvast a gépkocsi fényszóróján keresztül. Azt gondoltam, biztos a bandák miatt van, de a következő koncerten ugyanez zajlott le, aztán utána és utána is.
 
Kezdetben az frusztrált, hogy ezek a srácok nem tudják, mit kell csinálni egy punkrock buliban. Aztán rájöttem a valós problémára, ami a másik dologra vonatkozik. Abban az időben, amikor a 10"-es íródott, a tacomai színtéren olyan arcok kezdtek feltűnni, akik az internetet használták, hogy felfedezzék az Oi!-streetpunk színteret, majd ezt követően vágták le egymás haját, és kezdtek csoportokban mászkálni. Nincs azzal bajom, ha az emberek a web segítségével informálódnak (hiszen a Noi!se most nem itt lenne az internet nélkül), hanem inkább az zavar, hogy sokan nem veszik észre, hogy a net elveszi az egyéniséget, és egy teljesen hamis személyiséget képes kiépíteni (bár szerintem ez nem csak nálunk probléma).
 
Amíg nincs nekik megmutatva, hogy hogyan kéne skinheadként viselkedni, vagy hogy ez mit is jelent, addig a saját (téves) értelmezésüket fogják használni, hogy miről is szól az egész... ami nem mindig jó dolog. És miután minél több haverjuk bekerül ezáltal a színtérbe, hirtelen egy csapat kölyköt látsz magad előtt, akik nincsenek tisztában azzal, kik is ők. Ez a szám nem egy idősebb arc véleménye a mai generációról. Inkább egy figyelmeztetés, hogy felelősséget kell vállalni a színtérért, és formálni ezeket a srácokat, hogy a jó irányba fejlődjön a gondolkodásuk.
 
Hiszen jó dolognak tartom, ha új arcok jelennek meg, de ha valaki valami újat kezd, akkor ahhoz járulnak bizonyos kötelezettségek, melyeket be kell tartani. Aki megnéz egy filmet, vagy képeket keres az interneten, és ezek hatására úgy dönt, hogy skinhead lesz, az körülbelül ugyanolyan, mintha valaki azt választja, hogy MMA harcos lesz, miután megnézett egy UFC meccset... de az eredmény teljesen más tud lenni.
 
Az új 10"-est ért vélemények főleg pozitívak. Mikorra várható egy teljes hosszúságú lemez?
Nagyon örülünk az albumot ért véleményeknek, és hálásak vagyunk Jessie O'Donnell technikus munkájának, valamint Muna Saliknak, aki mindkét kiadványunkon közreműködött, és az interjú készítése közben is a splitünkön fáradozik, mely a Razors in the Nighttal, a Sydney Ducks-szal és a Broadsiders-zel közösen jelenik majd meg.
 
Amint hazaérek, máris elkezdjük az új album munkálatait. Szeretnénk, ha az LP a következő nyárra már készen lenne. De ezúttal kicsit lassabban fogunk dolgozni. Az eddigi munkákat egy-egy nap alatt fejeztük be, és bár elégedettek vagyunk velük, azért mindannyian érezzük, hogy néhány dolgon még lenne mit csiszolni. Ezúttal Lars Frederiksent kértük meg, hogy segítsen be a felvételekbe, s énekelni is fog. Lars nagy támogatónk, aminek azért is örülünk, mert egy olyan ember tisztel minket, aki nagyon sokat ért el mind a zenéjével, mind a színtéren. És ha már itt járunk, még egy témáról szeretnék beszélni. A "mi a véleményed Lars új bandájáról, és arról, hogy skinhead lett stb." jellegű kérdést már nagyon sokszor láttam az elmúlt hónapokban, néhányszor tőlem is kérdezték. Itt az én álláspontom. Lars többet tett a színtérért, mint bárki, aki őt kérdőjelezi meg az interneten. Rengeteg zenekart támogatott (beleértve minket), és besegített olyan bandák albumainak elkészítésénél, mint két kedvenc amerikai Oi! zenekaromnál, a Patriotnál és az Anti-Herosnál. Cikket írt a Loud Fast Rules magazinba, ahol az Oi!-streetpunk színtérre világított rá. Folytathatnám a sort, de a lényeg, hogy ez a fickó arra használja az ismertségét, hogy pozitív színben tüntesse fel a szcénát, amire minden lehetőséget megragad. Az Old Firm Casuals egy jó kis banda, aki még sok dolgot fog elérni.
 
Záró gondolatok?
Köszönet ezért az interjúért, Paul. Nagyra értékelem. Nagyon sok jó zenekar van, és az olyan zine-k, mint a tiéd, segítik terjeszteni az üzenetüket. Ilyenekre nekünk is szükségünk lenne az USA-ban (a Suburban Rebels mostanában indult, és nem rossz kezdeményezés).
 
Nézzetek utána néhány új, amerikai zenekarnak, akikre érdemes figyelni: Old Firm Casuals, Sydney Ducks, Harrington Saints, The Gestalts, Hounds and Harlots, Armed Suspects, The Broadsiders, 45 Adapters, Bishops Green (Greg barátom új bandája az Alternate Action után), Razors in the Night, Crusades (Jimmy, Chuck és Nate új projektje a Whiskey Rebelsből), Stagger and Fall. Keresgessetek a Longshot Music, a Contra Records és az Oi! The Boat Records honlapjain zenekarok után. Köszönet mindenkinek, aki eljött a koncertjeinkre, megvette a lemezeket, vagy csak meghallgatott minket.


 
Forrás: Oi! Oi! Music

Menü
A fórum legutóbbi hozzászólásai
Koncertek
2014-10-12, 19:07 | gabo
Beszélgetés külföldi zenekarokról
2014-09-17, 07:15 | Doslovits
Magazin
2014-04-10, 20:58 | rekaphc
Filmek
2013-01-02, 23:50 | lelkesz
Top 5
2012-12-27, 10:45 | razak
Öltözködés
2012-09-30, 09:34 | Doslovits
Fanzinek
2012-08-25, 16:39 | podravka
OFF TOPIC
2012-01-17, 13:47 | skaos
Labdarúgás
2011-07-22, 17:08 | Coimbra
Lemezbörze, disztrók
2011-06-30, 23:26 | fuksz
  www.skinhead.hu - Minden jog fenntartva.
Honlaptérkép
Impresszum
Rólunk